„És ez az a bizodalom, mellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” (1 János 5:14) E hó imacéljai: A Kalotaszegen élő, bárminemű betegségben szenvedőkért: az Úr gyógyítsa meg őket, ha ez megfelel az ő akaratának, avagy ha a szenvedő javára megengedi a keresztet, akkor adjon erőt annak elhordozásához. Kalotaszeg […]
Hónap: 2021 november
Mit jelent a keresztény megnevezés?

Régi keletű, eredetét az őskeresztény egyház történelmében kell keresnünk. A Krisztus feltámadása és mennybemenetele utáni pünkösd napján a Szent Lélek kiáradt a Jeruzsálemben tartózkodó, Krisztust követő apostolokra. Ők ezután kiléptek az utcára, és a tömegnek prédikálták a megfeszített és feltámadott Krisztust. Az erről szóló bibliai jelentésben, az Apostolok Cselekedetei második fejezetéből azt is megtudhatjuk, hogy […]
Bábeli zűrzavar

E kifejezést szokták használni, amikor valahol összevisszaság, káosz uralkodik. 1Mózes 10:10 versében találkozunk először e szóval: amikor is a Nimród által Sineár1 földjén épített városok felsorolásánál ez szerepel elsőként. A Bábel szó eredete valószínűleg az ó-babiloni nyelv babalu ‘szétszórni’ igéjéből ered, mellyel az illető vidék lakói jelölték ezt, az emberiség történelme szempontjából egyedülálló helyet. De mi […]
A hó receptje: Rablónyárs

Május, mely talán az év legszebb hónapja, sokak számára a természetben való barangolások, és a szabadtéri sütés-főzés ideje. Az alábbiakban egy újabb egészséges, e hónaphoz is illő, koleszterinmentes receptet mutatunk be. Indulás előtt, a konyhában elkészítjük a hozzávalókat: egy-két csomag texturált szójaszeletet 10 percig főzünk nem túl sok, enyhén sós vízben, melybe bőségesen tettünk vagdalt fokhagymát és […]
Kalotaszegi Istenes vers: Te vagy a Minden

Elmerülve, gondolkodva földi éltem felől, Olyan nagyon fáj a szívem, a bánat majdnem megöl! Mennyi zavar, mennyi vita, mennyi fájdalom Adódik egy élet során… de hol a nyugalom? Hol lehet, hol létezhet e földön nyugalom? Ezt kerestem és keresem…, de még nem találom. Nem találom, és mit tegyek, hogy ez életben boldog legyek, És mindig […]
A második parancsolat

„Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem […]
A kilencedik parancsolat

„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.” (2 Mózes 20: 16) E parancsolat elsősorban a valaki ellen való hamis tanúvallomást tiltja, például a bíróság előtt. Ugyanakkor minden hamis, igaztalan állítás vagy viselkedésmód valamiképpen a felebarátaink ellen irányul. Pál a hamisságot tanítók ellen írva, így szól: „Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.” […]
A királyi szék

„És készíte a király elefántcsontból egy nagy királyi széket és beborítá azt finom arannyal. (…) És tizenkét oroszlán álla ott kétfelől a grádics hat lépésén. Senki soha olyat nem csinált egyetlen országban sem.” (1 Királyok 10:18,20) Csodálatos lehetett az a királyi szék, amelyet Salamon király készített magának. De tudtátok-e, hogy nekünk is van egy trónusunk? […]
Miért éppen Isten? Miért éppen a Biblia?

Ma, a poszt-keresztény, egyre ateistább, elpogányosodó nyugati világ befolyása alatt, országunk sokéves kommunista múltjával a hátunk mögött, számos kérdés tevődhet fel az emberek elméjében: Biztos, hogy van Isten? És ha van, tudhatjuk-e, hogy milyen? És: vajon éppen a kereszténység az igazi vallás? Miért nem valamely másik, például az iszlám vagy a hinduizmus, vagy akármi más, […]
Az Úr Jézus istenségének bibliai bizonyítékai
A Háromság titka A Szentháromság kifejezés nem található meg a Bibliában, mindazonáltal az Ige tanúsága szerint az egy igaz Isten három személyből áll: a Máté 28:19-ben említett Atyából, Fiúból, és Szent Lélekből: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú, és a Szent Léleknek nevében.” Azt, hogy a Biblia nem többisten-hitet […]