Május, mely talán az év legszebb hónapja, sokak számára a természetben való barangolások, és a szabadtéri sütés-főzés ideje. Az alábbiakban egy újabb egészséges, e hónaphoz is illő, koleszterinmentes receptet mutatunk be.

Indulás előtt, a konyhában elkészítjük a hozzávalókat: egy-két csomag texturált szójaszeletet 10 percig főzünk nem túl sok, enyhén sós vízben, melybe bőségesen tettünk vagdalt fokhagymát és szárított csombordot. Hagyjuk egy ideig a levében hűlni, s eközben előkészítjük a többi hozzávalót: közepes méretű, megmosott gombakalapokat, kisebb főzőtök, pirospaprika és sárgarépa szeleteket, melyeket picit megsózva, 3-4 percig gőzben párolunk úgy, hogy még kemények maradjanak. Ezután a szójaszeleteket is kihalásszuk főzőlevükből, villával elég jól kinyomkodjuk, s megfelelő darabokra vágjuk. 3-4 paradicsomot és két vöröshagymát is odakészítünk, de ezeket majd csak a helyszínen, a feltűzés és sütés előtt szeleteljük fel. Mindent becsomagolunk, majd kimegyünk a kertbe vagy a természetbe a kívánt helyre. Itt tüzet rakunk, és hagyjuk parazsára égni.
Ezalatt nyársként szolgáló kis fapálcákat vágunk, melyekre az összes hozzávalót ízlésesen, sorban, váltakozva feltűzzük. Szószt készítünk egy kis olajból és zúzott fokhagymából, melyhez, ha szeretjük, majorannát, bazsalikomot vagy egyéb fűszert tehetünk. Egy konyhai ecsettel jól bekenjük vele a már feltűzött zöldségeket, és serpenyőben, vagy alufóliába csomagolva vasrácson, vagy akár egyenesen a rácsra téve, vagy a parázs felett tartva a levegőben tartva megsütjük. El lehet készíteni otthon is, jénai tálban,a konyhai sütőben – ez esetben burgonyapürével, rizzsel, párolt zöldborsóval köríthetjük.
Gyorsan, néhány perc alatt megsül.
(A fenti receptet a Mezőménesi Életmódközpont Szakácskönyvéből válogattuk.)