A Háromság titka

A Szentháromság kifejezés nem található meg a Bibliában, mindazonáltal az Ige tanúsága szerint az egy igaz Isten három személyből áll: a Máté 28:19-ben említett Atyából, Fiúból, és Szent Lélekből:

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atya, a Fiú, és a Szent Léleknek nevében.”

Azt, hogy a Biblia nem többisten-hitet hirdet, világosan meglátszik a következő szavakból:

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5 Mózes 6:4).

De hogy az egy Istenen belül mégis több személyről van szó, már a Teremtéskor megmutatkozik, ahol Ő így szól:

„És monda Isten: teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságukra…”. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt, férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1 Mózes 1:26, 27).

Figyeljük meg itt a többes, majd az egyes szám használatát, amikor Istenről van szó! A bűnesetet követően pedig ezt olvassuk:

„És monda az Úr Isten: Ímé, az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy: jót és gonoszt tudván.” (1 Mózes 3:22)

Itt arról van szó, hogy Ádám és Éva, akik addig csak a jót és az engedelmességet ismerték, sajnos most már saját tapasztalatukból is megtudhatták, mi a rossz, azaz a bűn – amelynek a milyenségét és borzalmát a mindentudó Isten még annak létezése előtt, azaz Sátán lázadását megelőzően is ismerte. Ugyanakkor láthatjuk, hogy Isten itt is többes számban beszél.

Valaki feltehetné a kérdést, és talán jogosan: hogyan lehet Isten egy – és mégis több személy egyszerre? Ez egy titok, melyet egyelőre még nem érthetünk meg. Az Isten titkairól ezt olvassuk:

„A titkok az Úréi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké…” (5 Mózes 29:29).

A jelen cikkben csupán Jézus Krisztus isteni mivoltával foglalkozunk, hogy majd a Szent Lélek személyéről máskor tárgyaljunk.

Jézus: kisebb az Atyánál?

Az olyan kijelentések, mint: „Elmegyek az Atyához, mert az én Atyám nagyobb nálamnál.” (János 14:28), vagy: „Arról a napról vagy óráról pedig senki sem tud,1 sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Márk 13:32), első látásra arra engednének következtetni, hogy a Fiú nem egyenlő az Atyával, hanem kisebb Nála, és nem is rendelkezik az Atya mindentudásával.

Ez valóban így is volt, de csupán időlegesen, amikor is Jézus földi testbe költözve, vállalta az Atyától való teljes függést. Íme, hogyan ír erről Pál apostol:

„Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, és szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lévén. És amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Filippi 2:5-8)

E sorokból tisztán megérthetjük, hogy Jézus a mennyben az Atyával egyenlő volt, azonban önmagát megüresítve, emberré lett, hogy elvállalhassa azt, amiben isteni formában nem lehetett volna része: az értünk való szenvedést és helyettes áldozatot, a kereszthalált. Ugyanakkor itt egy másik titokkal is találkozunk: ő csupán mint ember nem lett volna képes az egész világ bűnét elhordozni, tehát munkásságában és áldozatában mindvégig az isteni és az emberi mivoltának számunkra felfoghatatlan ötvöződése történt meg.

János apostol az ő evangéliumában így ír Krisztusról:

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige. Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” „És az Ige testté lett, és lakozék mi közöttünk, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét…” (János 1:1-2, 14).

Innen azt értjük meg, hogy Jézus, a testet öltött Ige, az Atya egyszülött Fia, valójában Isten volt, aki által minden lett: Jézus tehát a mi Teremtő Istenünk.
Továbbá, Krisztus teremtői és világegyetemet fenntartó mivolta a Kolossé 1:16-17-ből is kitűnik:

„Mert Őbenne2 teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, (…), mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.”

Ugyanezen gondolat jelenik meg a Zsidókhoz írt levélben is:

„…Isten (…) ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, (…) aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségesnek jobbjára a magasságban.” (Zsidók 1:1-3)

E szavakból is érezni lehet, hogy az Istenség személyei között teljes egység, összhang és egybefonódás létezik. Ezt Jézus így fejezi ki: „Én és az Atya egy vagyunk.” , avagy: „…aki engem látott, látta az Atyát…” (János 10:30, és 14:9).

Jézus – a mi Istenünk

1 Timóteus 3:16 versében Pál apostol ezeket írja:

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, (…) hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.”

Itt a testet öltött Krisztust világos módon Istennek nevezi az apostol. Ésajás próféta, hét évszázaddal Krisztus előtt, ekképpen beszél a majdan megszülető Megváltóról:

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének.” (Ésajás 9:6)
E sorokban Jézus, a Békesség Fejedelme, többek között Erős Isten is.

A következő versekben pedig azt láthatjuk, hogy maga az Atya parancsolja meg az Ő angyalainak, hogy a csupán Istennek kijáró imádatot 3a Fiú iránt gyakorolják – akit Ő maga is Istennek nevez:

„Viszont amikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai. (…) Ámde a Fiúról így: A te királyi széked, óh, Isten, örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája.” (Zsidók 1:6,8)

Itt rögtön meg kell jegyeznünk, hogy az itt szereplő, Jézusra vonatkozó „elsőszülött” kifejezés nem azt jelenti, hogy valamikor neki meg kellett volna születnie ahhoz, hogy létezhessen – mert ha ez mégis így lenne, akkor Ő nem lehetne örökkévaló és önmagától létező Isten. Az „elsőszülöttség” fogalma itt a rangbeli elsőszülöttséget jelenti,4 amely az akkori olvasók előtt az örökösi pozíciót jelentette: az ókori társadalomban az elsőszülött fiú apja halálát követően a család papjává és vezetőjévé vált. Az értünk emberré lett Krisztust pedig, az Ő áldozata jutalmául az Atya mindenek örökösévé, urává és királyává tette (lásd Zsidók 1:2, Jelenések 19:11-16).

Továbbá Péter apostol második levelének bevezető szavait idéznénk:
„Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen…” (2 Péter 1:1-2)

Végül pedig megemlíthetjük lapunk igei mottóját, az utána következő verssel együtt:

„Várván ama boldog reménységet, és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését, aki önmagát adta érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Titusz 2:13-14)

Az Úr segítsen meg mindannyiunkat mindezen igazságok szívünkbe való befogadására, a Krisztus kegyelméből való üdvösségre és az örök életre! Ámen.

László Jenő, nyugdíjas, Kolozsvár, és J.E.

---

1. Azaz, az Emberfia eljövetelének idejéről (lásd a 26. verset).
2. Azaz, az Atya szerelmes Fiában – lásd a 13. verset.
3. „Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van Írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Máté 4:10)