Kedves Olvasók!
Jancsó Erik vagyok, és 1966- ban születtem Kolozsváron. Nemrég még a 2016 márciusa és 2020 júniusa között létezett Kalotaszeg Reménye folyóirat1 szerkesztésével foglalkoztam, melyet, amint a címe is mutatja, a Kolozsvártól nyugatra elterülő Kalotaszeg 43 helységében terjesztettünk. Az idő múlásával arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha e lapot, természetesen más név alatt, egész Erdélyre, sőt, még azon túlra is kiterjeszthetnénk a magyarok lakta vidékekre. Ekként született meg a Világ Reményének az ötlete.

A Világ Reménye egy keresztény szellemiségű havilap, amelynek révén azt szeretnénk, ha mindannyian közelebb kerülnénk Istenhez, Aki ma is és mindörökké ugyanaz.
Az egész világ reménye, s ugyanígy népünk reménye, amint a lap mottója, a Titusz 2:13 is elmondja, maga Jézus Krisztus. Ő nemsokára visszatér, hogy elvigye e Földről mindazokat, akik hittek Benne, és várták Őt.
Az Ő szava, a Biblia az a lámpás, amely megvilágítja előttünk az élet útját. Bármely nehézségbe is kerülne a hívő ember, a Szentírás révén vigaszt és megoldást talál gondjaira.
Üdvözülhet-e az egész magyarság? Péter apostol szavai adnak erre választ, amikor az Ő eljöveteléről beszél:
„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2 Péter 3:9)
Isten tehát azt akarja, hogy mindenki – s ebben a „mindenkiben” mindannyian benne vagyunk – eljusson a megtérés csodálatos tapasztalatára, mely az örök élet elnyerésének záloga.
Az Úr segítsen meg arra, hogy e most induló lap minden sora az olvasók e földi boldogságát, és ugyanakkor örök érdekét is szolgálja! A Világ Reménye havilap szerkesztőségének nevében,
Jancsó Erik, főszerkesztő
Médiamegjelenések
A Világ Reménye – Jancsó Erik (Speranta TV)
A Világ Reménye II. – Jancsó Erik (Speranta TV)