Elmerülve, gondolkodva földi éltem felől,

Olyan nagyon fáj a szívem, a bánat majdnem megöl!

Mennyi zavar, mennyi vita, mennyi fájdalom

Adódik egy élet során…  de hol a nyugalom?

Hol lehet, hol létezhet e földön nyugalom?

Ezt kerestem és keresem…, de még nem találom.

Nem találom, és mit tegyek, hogy ez életben boldog legyek,

És mindig örömteli szívvel éljek, mint egy pici gyermek?

E világban sok mindent keresek, remélve, hogy találok:

Örömöt, békét és sok boldogságot…

De ilyet nem lelek…, hanem helyette találok bút és keservet,

Pedig ezt nem keresem…

Így hát mindig oly nagyon bús, és szomorú a lelkem.

De várjunk csak… valamikor azt hallottam,

Hogy van egy Jézus, aki szeret, s aki a mennyben van!

Ő mindent tud, mindent hall és minden szívet kutat,

És a jó és nemes szívnek egy jó utat mutat.

Szeretetre tanít, jóságra, tűrésre,

Megtanít hallgatni drága szüleinkre.

Megenged bánatot s bajt is ez életben,

Hogy megpróbálja hitünk: Tudunk-e bízni benne?

Megmutatja mily szép,  s mily boldog ez élet,

Hogyha csak Jézusra nézel s benne van a hited!

Így hát elgondolom… és e Jézus, érzem,

Vigyáz reám biztos, és szeret is engem.

Ő eligazgatja ezidáig rossznak vélt sorsomat,

Ő letörli könnyem, és megvigasztalja bánatos arcomat.

Ezután hát az lesz minden gondolatom,

Hogyan is lehetne csak Jézussal járnom.

Neki adom szívem és egész életem,

– Ezután, ó Jézus, Te légy a MINDENEM!

Ámen.

                                                             S. I., Türe

(Írtam  1971. január 1-jén, 19 éves koromban.)

---