Beszélgessünk most el egy kissé az egészséges táplálkozásról…!

Nahát, pontosan ilyenkor…? – kérdezhetné valaki.

Hát valóban, nem szeretnék ünneprontó lenni, de sajnos az emberek ilyentájt, a téli ünnepi időszakban hágják át leginkább a mértékletességi törvényeket, aminek eredményeképpen januárban nagyon megnövekedik mind a kórházi beutalások, mind az elhalálozások száma.

Nézzünk hát utána: vajon van-e Istennek a Bibliában üzenete számunkra az egészségünket illetően is?

Íme, hogyan ír János apostol kedves barátjának, Gájusznak:

„Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.” (3 János 2. vers)

Az ember, amikor annak idején Isten kezéből kikerült, tökéletes testi-lelki harmóniának örvendett, amely mostanra, a bűn több ezer éves történelmének eredményeképpen, nagymértékben megromlott.

Az egészséges életmód talán legfontosabb eleme – a mozgáson, pihenésen, megfelelő vízhasználaton és egyéb elveken túl – a helyes táplálkozás.

A rómaiak szállóigéjével – „Ép testben ép lélek” – úgy tűnik, János is egyetért a fentebb idézett versben. Valóban, a modern tudomány is egyre jobban ráébred arra, hogy a test és a lélek egészsége összefügg. Ezért is történt, hogy az Úr Jézus számos alkalommal mind a kettőt gyógyította: megbocsátó szavai gyógyírt jelentettek a bűnbeteg lelkeknek, míg a belőle kiáradó isteni erő megszüntette a legsúlyosabb fizikai betegségeket is.

Ugyanakkor Isten mint a szervezetünk megtervezője és megalkotója tudja a legjobban, hogy miképpen lehetne testünk bonyolult gépezetét a legjobb formában megőrizni.

A kezdeti étrend

Az Édenkertben elhelyezett emberpárhoz így szólt az Úr:

„És monda Isten: Ímé, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van: az legyen nektek eledelül.” (1 Mózes 1:29).

Milyen étrendet jelenthetett ez? Ma is számos gyümölcsfélét ismerünk világszerte, de az Édenkertben valószínűleg még ennél is sokkal gazdagabb lehetett a növényvilág. Így a csonthéjas gyümölcsöktől kezdve, úgymint a kókusz, a mandula vagy a pisztácia, egészen az ananászig, mangóig, málnáig, kajszibarackig és meggyig minden a rendelkezésükre állt. Másrészt, a „maghozó füvek” számos gabonafélét, olajos magot és zöldségfélét foglalhattak magukba.

A bűnesetet követően Ádámnak és Évának el kellett hagyniuk a kertet, és a 4. rész 2. versében kisebbik fiukról, Ábelről azt olvassuk, hogy „juhok pásztora” volt. Ebből arra következtethetünk, hogy az eredeti, növényi étrendhez talán már a juhok tejéből készített tejtermékek is hozzájárulhattak, miközben a juhok gyapjából, a Teremtő szeretetteljes útmutatásai alapján, ruhák, takarók és más szükséges holmik készülhettek a kerten kívüli megváltozott körülményekhez igazodva.

Húsevés

Az állati hús elfogyasztásának lehetőségéről legelőször tizenhat évszázad múltán, az Özönvíz leírásakor olvasunk. A világméretű katasztrófát követően Isten megengedi a „mozgó” – azaz nem elhullott, döglött – állatok húsának elfogyasztását, megtiltva ugyanakkor a vér megevését:

„Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül: amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” (1 Mózes 9:3-4)

Itt egyesek talán úgy gondolhatják, hogy Noé és családja mindenféle állatot elfogyaszthatott, míg a tiszta és a tisztátalan állatok közötti különbség, ezen utóbbiak fogyasztásának megtiltásával együtt csak a zsidó nép számára adatott, több mint 800 év múlva.

Csakhogy a 7. rész 2. versében ezt olvassuk:

„Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be [tudniillik a bárkába], hímet és nőstényét, azokból a barmokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét.”

Tehát, már Noé számára – aki minden azutáni nép ősatyja – különbséget tett Isten a tiszta és a tisztátalan állatok között. Másrészt, a bárkából való kijövetel után, a Biblia ekként írja le Noé hálaáldozatát:

„És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.” (1 Mózes 8:20).

E versből arra következtethetünk, hogy ha Noé nem áldozott, akkor nem is fogyaszthatott tisztátalan állatokat. Akik ezt nem fogadják el, azok úgy tartják, hogy a tisztátalan állatok húsától Isten csak a zsidókat tiltotta el, az i.e. XVI. századtól, a Sínajtól kezdődően, hogy azután Krisztus által, az Ő földi munkássága során feloldozza e tiltást. Azonban Jakab apostol ekként ír Istenről:

„Minden jó adomány, és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy a változásnak árnyéka.” (Jakab 1:17)

Istennél nincs változás, így hát lehetetlen lenne azt hinni Róla, hogy egy bizonyos időszakban valamit helyesnek tartson, majd büntetésre méltó bűnnek, azután pedig újból helyesnek.

Tiszta és tisztátalan

De melyek a tiszta, és melyek a tisztátalan állatok? Isten ezt a következőképpen határozta meg:

„Mindazt, aminek hasadt a körme, és egészen kettéhasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek.” (3 Mózes 11:3)

Ezután a 4-7. versekben kifejezetten megemlít néhány példát – valószínűleg olyan állatokat, amelyeket azon a vidéken a környező népek már fogyasztani kezdtek – név szerint a tevét, a hörcsögöt, a nyulat és a disznót, ezt mondva róluk:

„Ezeknek húsából ne egyetek, és holttestöket se illesétek: tisztátalanok ezek néktek” (8. vers).

Isten minden törvényt – a Tízparancsolatot, a család tisztaságára vonatkozó erkölcsi törvényeket, s ugyanígy az egészségügyi törvényeket is – a zsidó népnek adott írásba Mózes által, de nem azért, mintha ez csak rájuk vonatkozna, hanem mert őnekik egy mintanéppé kellett lenniük, melytől a többi pogány, bálványimádó nép megtanulhassa az igaz Isten tiszteletét, az Ő kívánalmai szerint:

„És az idegeneket, akik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak, (…) mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat: Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket imádságom házában, (…) mert házam imádság házának hivatik minden népek számára.” (Ésajás 56:6-7)

Mely emlősállatok fogyaszthatók tehát? Csupán azok, melyek egyidejűleg kérődzőek és hasított patájúak is. Ilyenek a szarvasmarhák, a juhok, a kecskék, és a vadon élő őzek és szarvasfélék. Ugyanakkor a mifelénk kedvelt disznó és nyúl, de a ló és a szamár sem teljesítik e feltételeket.

A vízi állatok esetében a következő a szabály:

„Mindazokból, amelyek a vizekben élnek, ezeket ehetitek meg: Aminek úszószárnya és pikkelye van a vizekben, tengerekben és folyóvizekben, azokat mind egyétek meg. (…) Aminek nincs úszószárnya és pikkelye a vizekben, mind utálatos az néktek.” (9. és 12. vers).

Tehát ez esetben is egyidejűleg kell teljesülnie a két feltételnek. Ez a szabály azonnal kizárja a rákféléket, csigákat, kagylókat, de ugyanígy a bálnafajtákat, valamint a delfin- és cápaféléket is. A halat kedvelő magyar embert elsősorban a harcsa érinti: ez egy pikkelytelen, csupán bőrrel rendelkező halféleség, ezért Isten Szava alapján tiltott eledel. De még így is rengeteg halfajta marad: ponty, pisztráng, sütő, kárász, süllő, ton, lazac, szardínia, makréla, hering, stb.

A szárnyasok esetében Isten nem fektet le ilyen szabályt, hanem csak felsorol a 13-19. versekben egy sor ragadozó, dögevő és másféle madarat, mint a sasfélék, a héja, a holló, a bagoly, a hattyú, a strucc, a büdösbanka, a pelikán, stb. melyekről így szól:

„… ezeket utáljátok, meg ne egyétek, utálatosak ezek…” (13. vers).

Ugyanakkor az általunk is fogyasztott házi madarak, úgy mint a tyúk, pulyka, gyöngytyúk, avagy a vadon élő fürj, fácán, fogoly, túzok, fajd mind megehetőek. A libát és a kacsát illetően egyesek tartózkodóak, az étkezés szempontjából tiltott hattyúval feltételezett rokonságuk miatt.

Az utolsó megehető csoport magyar fül – és gyomor – számára eléggé meglepő: itt négy, közel-keleten honos sáskafajtáról van szó: az arbé-, a szolam-, a khargol- és a khagab-sáskáról (22. vers) Szemtanúk vallomása alapján e sáskákat, serpenyőben szépen megpirítva, ma is fogyasztják az ottani jámbor arabok. A többi rovar, bogár, kígyó meg egyéb csúszómászó mind tisztátalan.

„Meg ne fertéztessétek magatokat semmiféle csúszó-mászó állattal (…) Mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek: szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én szent vagyok.” (45-46. versek)

A tisztátalan állatok „utálatos” volta elsősorban a fogyasztásukra és az – időközben már értelmét veszített – áldozati állatként való felhasználásukra vonatkozik. Ugyanakkor természetes, hogy a ló, szamár, öszvér, teve hátas- és igásállatokként való használata, vagy házi barátainknak, a kutyának és a macskának a társasága Isten részéről megengedett, sőt elrendelt dolog.

A „magyar” probléma

Az Igének a fenti értelmezését elfogadó, és annak engedelmeskedni kívánó magyar ember számára a disznó kiküszöbölése hatA almas problémát jelenthet. Nem azért, mintha nem lehetne másvalamit fogyasztani helyette – hisz borjúból is finom kolbász meg rántott hús, a pulykából pácolt, füstölt sonka, és marhahúsból, csirkéből meg halból számos kitűnő fogás készíthető – hanem inkább azért, mert főleg vidéken, de ugyanígy városon is, a magyarok hagyomány szerint és érzelmileg is kötődnek a disznóból készült termékekhez, és mindennapjaikat, de mégannyira ünnepnapjaikat sem tudnák elképzelni ezen ételek nélkül.

Amikor 1991-ben ezekkel a bibliai elvekkel szembesültem, nagyon nehéz helyzetbe kerültem: habár számos egészségi problémával küszködtem, és jól tudtam, hogy a disznótermékek nem javalltak számomra, mégis a hideg rázott ki arra a gondolatra, hogy soha többé ne egyek abból, amit annyira megszerettem. Miközben ezeken töprengtem, képzeletem polcán ott sorakoztak, szemrehányó tekintettel az életem ezen területének bálványai: A Gyulai meg a Házi Kolbász, Szebeni Szalámi, Sonka, Kájzer, Tepertyű, Kocsonya, Füstölt Oldalas, Flekken… Meg fogok-e tudni lenni nélkülük…?

Másrészről egyesek azt próbálták nekem bizonyítani a Szentírásból, hogy az étrendi korlátozások ideje már lejárt. Elbizonytalanodva és kívánságaimban vergődve kerestem a kiutat, míglen egy napon Bibliában jártas ismerősömnek feltettem a kérdést: Honnan tudhatnánk, hogy napjainkban is még mindig bűn a tisztátalan állatok megevése?

Ő azonnal az Ésajás 66:15-17 verseihez nyitotta ki a Bibliát, ahol ezt írja:
„Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek. (…) Akik disznóhúst esznek, férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr.”

Az illető ekkor megkérdezte:

– Mit gondolsz, Jézus melyik eljöveteléről van itt szó: az elsőről, vagy a másodikról?

– Hát az elsőről biztos nem, mert akkor mint csecsemő jött el Betlehembe. Akkor hát a másodikról, amely nemsokára lesz? És ezek szerint azok, kik tisztátalant esznek, ugyancsak bűnösnek találtatnak…

E beszélgetést követően rövidesen elhagytam a tisztátalannak ítélt húsokat, miközben családom így biztatott:

– Sebaj, elmegyünk Pestre a kóser-boltba, és onnan veszünk neked borjúkolbászt és libaszalonnát…

Apropó, szalonna. Ez egy különleges étel mifelénk, melyről a Föld számos népe még csak nem is hallott. De vajon egészséges is?

Ha a szív- és érrendszeri betegségekről van szó, akkor Kelet-Európa – éppen az a terület, ahol a világon a legtöbb disznótermék fogy, ezen állat zsírjával együtt – vezető helyet foglal el.

Amióta a második világháborúban amerikai orvosok az elesett katonák ereit megvizsgálták, az orvostudományban köztudott ténnyé vált, hogy a telített, állati zsírok a – későbbiekben a figyelem központjába kerülő, ugyancsak állati eredetű – koleszterinnel együtt, lerakódhatnak az érfalakba, különösen a mai, mozgásszegény életmód körülményei között. Ez által szívkoszorúér-betegség, infarktus, szívelégtelenség, agyvérzés, a láb ereinek eltömődése és számos más komplikáció léphet fel.

De vajon Isten nem tudta ezt előre? Dehogynem! Íme, miként szólt az Ő népéhez:

„Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél minden ti lakóhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek!” (3 Mózes 3:17).

Itt természetesen a tiszta állatok zsírjáról és véréről van szó, hisz a disznó és más tisztátalan állatok szóba sem jöhettek. Így tehát a fogyasztásra alkalmas állatoknak is a vérét el kellett önteni, és a zsírjukat elégetni, vagy bármi másra felhasználni¹.

De vajon miért? Isten szuverén akaratán kívül, mely az Ő hűségesei számára minden magyarázat nélkül is törvény, a modern orvostudomány is segítségünkre siet. Az állatok vérében található meg a legtöbb méreganyag, és ezért a vér fogyasztása – a vért tisztító, ugyancsak rendkívül szennyezett vesével és a májjal együtt – nagyon egészségtelen A zsírszövetekről pedig kiderült, hogy az élőlények ezekbe raktározzák el a táplálékból, vízből, levegőből felvett szennyező anyagokat, azon kívül, hogy, amint már említettük, a telített (szilárd) állati zsírok a vérkeringési betegségek fő okozói. És még nem szóltunk az elhízás meg a cukorbetegség veszélyéről, amelyek esetében a túlzott zsírfogyasztás elsődleges ok lehet.

A kóser-boltban tett látogatásom, bizonyos okok miatt, elmaradt. És én, a gyenge akaratú, nagyevő fiatalember bizonytalanul beléptem egy másik világba, ahol a Kívánság és a Megszokás helyett az Isten Mécsese vezeti lépteinket:
„Az én lábamnak szövétneke [mécsese] a te Igéd, és ösvényemnek világossága.” (Zsoltár 119:105).

Mennyire szeretjük Istent? Jobban, vagy kevésbé, mint a kedvenc ételeinket? Engedhetjük-e, hogy bármi is közénk és Isten közé álljon?

Egyiptomi-magyar „rokonság”…

Az Isten iránti engedelmességünknek már ebben az életben meglesz a jutalma. A 2 Mózes 15:26 versében ezt olvassuk:

„Ha a te Uradnak, Istenednek szavára hűségesen hallgatsz, (…) és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok rád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam…”

A paleo-patológusok (azaz, a régmúlt idők betegségeit kutató szakemberek) megvizsgálva az egyiptomi sírboltok múmiáinak testmaradványait, kiderítették, milyen bajok sújtották azokat a gazdagabb osztályból származó, ókori embereket: szívbetegek, cukorbetegek, rákosak voltak, csontritkulásban és fogszuvasodásban szenvedtek – pontosan a mai magyar emberhez hasonlóan…

De milyen is volt a gazdag egyiptomiak étrendje? A zsidóktól eltérően, az egyiptomiak kedvelték a disznóhúst, ezen kívül fehér búzalisztből készült kovászos kenyeret, és sok nádcukrot fogyasztottak, sörrel és borral együtt… Tehetősek lévén, mozogniuk sem kellett – a nehéz munkát a rabszolgákra, például a zsidókra bízva.

Ezzel szemben az elnyomott zsidók főleg durva árpakenyérhez, halhoz, lencséhez, hagyma és fokhagymafélékhez, meg számos más zöldséghez juthattak hozzá². Nem is csoda, hogy ez az étrend, a bőséges testi munkával együtt – Isten különleges áldása révén – egészséges és gyorsan szaporodó néppé tette őket.

gyiptom betegségei és az akkori tehetősebb osztály étrendje és életstílusa tehát ugyanazok voltak, mint a mai, modern emberéi. Ezért, ha mi mentesülni szeretnénk a rengeteg szenvedéstől, feltétlenül el kellene fogadnunk Istennek a Szentírásban lefektetett parancsolatait és rendeléseit.

Mi lenne hát a legjobb számunkra?

Az állatok elfogyasztását Isten sosem tekintette ideálisnak. Ha Isten kezdettől fogva ezt tervezte volna az ember számára, akkor már az Édenben is húst rendelt volna táplálékául. A bennünk bízó, kiszolgáltatott állatok testszöveteinek megkívánása valószínűleg az Özönvíz előtti, erőszakosságával Istennek bánatot okozó³, halálra ítélt nemzedékben fejlődhetett ki.

Isten, mint megértő, és számos helyzetben a mi megértési szintünkhöz alkalmazkodó Atya, ideig-óráig megtűrte az állatok húsának megevését, és csupán szabályozta azt – a rabszolgasághoz, többnejűséghez, váláshoz, és háborúzáshoz hasonlóan, melyeket, a bűn tartozékaiként ugyancsak eltűrt és szabályozott, ám sohasem tekintette kedvesnek azokat.

Egyszer a farizeusok megkérdezték az Úr Jézust: „Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?” (Máté 19:3) E kérdéssel az Úrnak Mózes által megadott törvényére gondoltak, amelyben a férfi, ha feleségét elbocsátotta (azaz elvált tőle), köteles volt az asszonynak válólevelet adni⁴, hogy ezáltal ő bárkinek bizonyíthassa, hogy éveken át nem paráznaságban, hanem valakivel törvényes házasságban élt. Csakhogy ez a döntés teljesen a férjre volt bízva, aki így, megalapozottabb ok nélkül is elküldhette az asszonyt, csupán mert egy idő után „nem találta kedvére valónak.” Az Úr válasza meglepő volt:

„Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg nektek hogy feleségeiteket elbocsássátok, de kezdettől fogva nem így volt.” (Máté 19:8)

E szavak által Isten Fia a kezdetekre irányítja hallgatói figyelmét – azaz, arra az időre, amikor az Édenkertben, a még el nem bukott Ádámnak eszébe sem jutott volna, hogy az Istentől ajándékba kapott, szerető Évától megszabaduljon. Valóban, az azóta eltelt időben, Isten számos dolgot engedett meg az embernek a szív keménysége miatt – azonban az Ő hűséges, mennyei hon fele közeledő és új szívet kapott imádóitól elvárná, hogy a kezdetekhez térjenek vissza: egy olyan édeni gondolkodásmódhoz, melyben a gonoszság, a vérontás, vagy az önzés semmilyen formája sem találhat helyet.

Másrészt, ami a hústalan táplálkozást illeti: már a Sínaj-pusztában is, a földi Kánaán fele haladó Izraelnek az Úr mennyei eredetű mannát, egy gabonaszem-szerű csodaételt adott⁵, nemtetszését fejezve ki akkor, amikor húst követeltek⁶.

A mai, mennyei Kánaán fele közeledő nemzedékünknek figyelembe kellene vennie azon ország törvényeit, amelybe nemsokára be szeretnénk lépni, ahol a háborúk, a mészárszékek és a halál megszűntével⁷ vér nem szennyezi többé a kezeket és az ajkakat.

A háromféle étrend

Következésképpen tekintsük át a Bibliából megismerhető három típusú étrendet:

• Első a tiltott, mely tisztátalan állatokat tartalmaz;
• A második egy megengedett étrend, melynek része a tiszta állatok húsa – ám ennek csupán időlegesnek, átmenetinek kellene lennie;
• A harmadik pedig az ideális (eszményi) étrend, amely növényi alapú, és szükség szerint kiegészíthető tojással és tejtermékkel – amelyeket barátaink, az állatok szívesen nyújtanak, anélkül hogy le kellene ölnünk őket.

Ez utóbbi étrend esetében a húsban levő fehérjét a babfélékben – szárazbab, lencse, csicseriborsó, szója – diófélékben, magvakban, tejben és tejtermékekben, tojásban, és gabonában levő fehérjék pótolják. Ugyanakkor az állati zsírokat a különféle növényi olajok, és a csonthéjas gyümölcsökben és olajos magvakban levő növényi zsírok kitűnően helyettesítik, sőt, sokkal egészségesebbek azoknál.

A magyar nép étrendje jelenleg – mind városon, de főleg vidéken – teljes őrlésű gabonatermékekben, magvakban, diófélékben, sőt, sokak esetében gyümölcsben és zöldségben is rendkívül szegény. Ugyanakkor fehér lisztet, állati zsírokat, kétes minőségű felvágottakat, finomított cukrot, konyhasót és bő zsiradékban kisült termékeket sajnos bőven tartalmaz.

Az étrend ilyen helytelen irányba történt eltolódása – az idegekre károsan ható kávéval, koffeines üdítőkkel, alkoholos italokkal és a dohányzással együtt – Európa egyik legbetegebb népévé tett minket.

Ha minderre ráébredtünk, akkor itt a változás ideje. Ne feledjük azonban a reform két alapvető szabályát:

1. „Az apró lépések politikáját” – azaz, legtöbbünk nem képes egy csapásra minden rosszat elhagyni (habár ez lenne az ideális). Ezért csak nyugodtan, természetesen kezdjünk hozzá, fokozatosan valósítva meg életünkben a megértett és kívánt változtatásokat.
2. A behelyettesítés elvét: minden egészségtelenebb elemet egy másik, egészségesebbel helyettesíthetünk, ugyancsak stresszmentesen, fokozatosan.

Mit jelent ez?

Ne feledjük, „nem kerget a tatár”: például próbáljuk ki először a töltött káposztát disznóhús helyett marha- vagy borjúhússal – és talán ki fog derülni, hogy nagyon ízletes…!

Tovább lépve, ugyancsak marha- vagy akár tyúkhúst használhatunk a húsgombóc leves, vagy a fasírozott készítésénél. Majd egy szép napon, ha ezeket megszerettük, és e húsoknak a disznónál nyugodtabb, enyhébb íze felkészíti ízlelésünket egy új lépésre, megpróbálhatjuk a töltött káposztában a húst darált vagy apróra vágott gomba, szója granulátum és egy kis reszelt murok keverékével helyettesíteni, odaillő fűszerekkel együtt. Előre és tapasztalatból mondom: nagyon finom lesz!

És ezután jöhet a félbarna, majd barna kenyér a fehér, a gyümölcsös pite vagy gyümölcssaláta a zsíros krémmel töltött torták, sütemények helyett, és a reggeli kávé is tejjel ízesített gabonakávévá vagy mézes-citromos illatos gyógyteává változhat…

Kedves Kalotaszegiek! Engedjük meg Istennek, hogy vezessen lépésről-lépésre ezen a nagyon fontos területen is. Ne feledjük: Éva ősanyánk itt, a kívánság és az evés próbájában bukott el, maga után húzva férjét⁸, és minden utódát is az e ponton felbukkant engedetlenségnek és bűnnek azóta minden irányba szétterjedő nyomorúságába…

Győzzünk hát mi, Isten ereje által ott, ahol Éva és Ádám elbukott, de ahol Krisztus Urunk győzedelmeskedett a megkísértés pusztájában⁹.

„Nem tudjátok-é, hogy ti az Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Isten temploma szent: ezek vagytok ti.” (1 Korinthus 3:16-17)

„Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1 Korinthus 10:31)

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13)

(Jancsó Erik, Szászfenes)

---

1. 1 3 Mózes 7:23-27, 17:10-14.
2. „Visszaemlékszünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.” (4 Mózes 11:5)
3. 1 Mózes 6: 5-7, 11-12.
4. 5 Mózes 24:1
5. 4 Mózes 11:7-9.
6. 4 Mózes 11:18-20.
7. „A farkas és a bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak, és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén, így szól az Úr” (Ésajás 65:25). „… és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé…” (Jelenések 21:4). Lásd még: Ésajás 2:2-4, 11:1-9.
8. „És látá az asszony, hogy jó az a fa az eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének, és az is evék.” (1 Mózes 3:6).
9. Máté 4:2-4.