A tiszta és tisztátalan állatok közötti különbség újtestamentumi időszakban is folytatódó érvényességének látszólag ellentmondó igeversek…

A következő versek tanulmányozásánál nem szabad elfelednünk azt – a különben az egész Bibliára érvényes – elvet, miszerint minden igeverset a közvetlen szövegkörnyezet és a teljes bibliai kontextus fényében kell értelmeznünk. Ez azt jelenti, hogy az illető mondatot nem ragadhatjuk ki a környezetéből, tetszőlegesen magyarázva azt, miközben nem vesszük figyelembe, hogy a szerző mit is akart kifejezni. Másrészt pedig, az értelmezésünk nem mondhat ellent a Bibliának a többi, ugyanarról a témáról szóló, világos kijelentésének.
Ezt az elvet mindenkinek alkalmaznia kell, aki hisz abban hogy Isten, aki nem változik, nem mondhat ellene Önmagának, és ezért az Általa ihletett Igében teljes összhangnak kell uralkodnia.

Mi fertőz meg?

„Nem az fertőzteti meg az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.” (Máté 15:11)
Sokan úgy gondolják, hogy ebben az igeversben az Úr Jézus feloldotta a tiszta-tisztátalan állatok közötti különbséget, hisz Őszerinte mindegy, hogy mi megy be szánkon, az amúgy sem fertőzhet meg – tehát, bármit megehetünk vagy megihatunk.

Itt elsősorban le kell szögeznünk, hogy a testünk, amint azt az 1 Korintus 3:16-17-ben olvastuk, az Isten temploma, és nem szabad megrontanunk. Ekképpen világos, hogy mindaz, ami ártalmas, nem fogyasztható a hűséges keresztény által – legyen az alkohol, ártalmas zsírok, dohány, és különféle izgató- és kábítószerek. De vajon mi a helyzet a Szentírásban maga Jézus által megtiltott¹ állatok húsával? A helyes válasz érdekében meg kell értenünk, mit ért itt az Úr a „megfertőztetés” alatt. Olvassuk el a Máté 15: 18-20 verseit!
„Amik pedig a szájból jönnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert: de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert.”

A 2. versben pedig az írástudók és farizeusok vádjáról olvasunk:
„Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak.”
Ebben az egész részben nem a tiszta és a tisztátalan állatok közötti különbségről van szó, hanem egy ceremoniális kézmosásról, amelyet nem Isten rendelt el a Bibliában, hanem a vének a hagyományokban. Ma már tudjuk, hogy a kézmosás higiénikus, egészséget megóvó cselekedet, de a vének nem erre gondoltak. Ők úgy tartották, hogy az ember ceremoniálisan tisztátalanná, azaz megfertőzötté válik attól is, ha kezével előzőleg megérintett egy ceremoniálisan tisztátalan személyt, vagy egy pogány embert², sőt, akár egy ezek által megfogott tárgyat, és ezután eszik valamit. Ekképpen a „tisztátalanság” szerintük átadódik az elfogyasztott kenyérre, gyümölcsre vagy bármi másra, amit egy zsidó fogyaszthatott (a disznó vagy egyéb tisztátalan állat akkoriban szóba sem jöhetett), és ennek megfelelően az ételt elfogyasztó személy fertőzötté válik.

„Mert a farizeusok és a zsidók mind, a régiek rendelését követve nem esznek, hanemha kezöket erősen megmossák. És piacról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak, és sok egyéb is van, aminek megtartását átvették: poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását.” (Márk 7:3-4)

Tehát, az említett igei részben az Úr Jézus megpróbálta az emberek figyelmét az emberi rendeléseken alapuló, külső, állítólagos megfertőzésről arra irányítani, ami igazán megfertőzi az embert, és amiről az akkori vallástanítók nagy része már elfeledkezett: a szívben levő gonoszságra, rossz indulatokra, és ennek megfelelően, az új, megtisztult szív szükségességére.

Péter látomása

Péter apostol egy nap Joppéban, a tengerparton tartózkodott a Simon nevű tímár házában. A déli órában azonban hirtelen elragadtatásba esett, és látomást látott:
„És látá, hogy az ég megnyílt, és leszálla őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre, melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. És szózat lőn hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram: mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant. És ismét szózat lőn ő hozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak. Ez pedig három ízben történt, és ismét felviteték az edény az égbe.” (Apostolok Cselekedetei 10: 11-16)

Erre a részre sokan úgy tekintenek – és valóban, első látásra úgy is tűnik – mintha az aggályoskodó Pétert Isten arra buzdítaná, hogy nyugodtan egyen meg mindenféle állatot, hisz Ő most már mind megtisztította azokat.

Csakhogy, tovább olvasva, nem úgy látjuk mintha Péter valamely, általa addig tisztátalannak tartott állat levágását kérte volna a háziaktól, hanem: tűnődni kezdett a látomás értelmén. És eközben történt valami:

„Amint pedig Péter magában tűnődék, mi lehet az a látás, amelyet látott, ímé férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz…” (17. vers)

Az egész tizedik fejezetet elolvasva, rájövünk, miről is van szó: az Úr elhívta a Cézáreában lakó római, de ugyanakkor istenfélő, jószívű Kornéliusz századost, hogy az Ő követője legyen. Ezért látomásban Isten angyala felszólítja őt, hogy küldjön át Joppéba Péter apostol után, aki majd elmondja neki, mit kell cselekednie.

Kb. három és fél év telhetett el Krisztus kereszthalála óta, és az Egyházba addig csak zsidók (született, vagy áttért, prozelita zsidók) léptek be. Az Úr ismerte a tanítványok előítéletét, miszerint a pogányokat ők is tisztátalanoknak, és így Isten országára méltatlanoknak tartották. Ezért fordult, az edényben levő mindenféle tisztátalan állat megevésére való felszólítás révén, egy jelképes tanításhoz.

Az akkori, áldozati rendszerre alapuló bibliai kultúrában az evés közösséget is jelentett. Ha pl. egy hűséges zsidó evett az áldozati pászkabárányból, tudta, hogy ezáltal az őseiket Egyiptomból kiszabadító Istennel való közösségét fejezi ki ezáltal – sőt, a mi mai ismereteink alapján ez az Isten Bárányával, a Megváltó Jézus Krisztussal való közösséget is jelentette.

E jelképhez fordul Krisztus akkor is, amikor kijelenti:

„Én vagyok az életnek kenyere. (…) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6:48, 54)

Ez a jelkép mindannyiunk esetében a Szent Úrvacsorában teljesedik be, amikor a kirendelt szent jegyeket elfogyasztva, kifejezzük Megváltónkba vetett hitünket és az Ővele való lelki közösségünket.

Mindezek fényében a Péternek adott látomást úgy értelmezhetjük, hogy Isten ezáltal Pétert arra utasítja, vállaljon nyugodtan közösséget az általa tisztátalannak tartott pogányokkal, hirdetve nekik az evangéliumot és meghívást intézve hozzájuk az üdvösség befogadására – hiszen Ő megtisztította őket.

És valóban, ez meg is történt. Péter hetedmagával átment Cezáreába, és így szólt a százados házában összegyűlt sokasághoz:

„Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni: de nékem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek.” (Apostolok Cselekedetei 10:28)

Kornéliusz ekkor beszámolt a saját tapasztalatáról, amire Péter így válaszolt:

„Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten: hanem minden nemzetben kedves előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (34-35. versek)

Ezek után pedig az apostol bemutatta Jézus csodálatos megváltói munkásságát, és a Szent Lélek leszállt az összes hallgatóra, és azok, miután magasztalták az Istent – azaz Kornéliusz, az ő rokonaival és jóbarátaival együtt (24. vers) – mind megkeresztelkedtek az Úrnak nevében (48. vers).

Ez volt, mint mondtuk, az első pogány-keresztség, melyet azután, évszázadokon át, egészen máig számos nemzet üdvösségre való meghívása követett, beleértve az Isten által ide, a Kárpát- medencébe elhelyezett magyar népet is. Válaszoljunk hát mi is e meghívásra Kornéliuszhoz és háza népéhez hasonlóan, hogy velük együtt örökölhessük nemsokára Isten csodálatos országát!

A Timóteushoz írt első levél

Végezetül pedig tekintsük meg Pál apostolnak a következő, Timóteushoz intézett szavait, melyekben ezt mondja:

„Az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén, hazug beszédűeknek képmutatása által, (…) akik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik megismerték az igazságot. Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal. Mert megszenteltetik Isten Igéje és könyörgés által.” (1 Timóteus 4:1-5)

Megvallom, ez volt számomra a legnehezebb igerész akkor, amikor a bibliai táplálkozás témakörét vizsgáltam. Ha az egész Bibliában csak ennyi lenne megírva az étkezésről, akkor valóban úgy tűnne, hogy a Föld minden teremtett állata fogyasztható.

De figyeljük meg a következő szavakat: „melyeket Isten teremtett hálaadásra való élvezésre”, és: „mert megszenteltetik Isten Igéje és könyörgés által.”

Én itt arra gondoltam, hogy egyrészt a teljes bibliai kontextust figyelembe véve, Isten nem mondhat ellent Önmagának: itt csak olyan állatokról lehet szó, amelyet Isten Igéje valóban megszentel, amit Isten az igazságot ismerők számára élvezésre, elfogyasztásra teremtett.

Először is, itt nem az Édenről van szó: ott még nem volt halál és vérontás. Azt követően pedig, a tisztátalan állatok fogyasztása – a disznóé, egéré, férgeké – mindig tiltva van, utálatosnak van nevezve, azaz, Isten Igéje sehol sem szenteli meg ezeket³, és én, a teljes Bibliát ismerve, sosem tudnék tiszta szívvel könyörögni egy ilyen állat valamely darabja felett.

Itt valószínűleg valamilyen aszkétikus beállítottságú, ám egyúttal képmutató tanítókról lehet szó, akik az Isten által elrendelt házassággal együtt a megengedett eledeleket is tiltották. Ami az „utolsó idők” kifejezést illeti, Pál elsősorban az akkori időkre gondolt, ahogy az ő írásaiban máshol is olvassuk: „Mindezek (…) megírattak pedig a mi tanuságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1 Korintus 10:11)

Itt újból ránk van bízva a döntés: kutassuk a Szentírást imádkozó szívvel, és kérjük Istent, küldje el drága Szent Lelkét, Aki majd mindenikünket személyesen vezet az Általa ihletett sorok megértésében, erőt nyújtva minden őszinte gyermekének a megértett dolgok betartására is.

(J.E.)

---

1. Emlékszünk? „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (János 1:2) A „mindenbe” beletartozik nem csak a Föld és a Világegyetem, hanem a mindezeket kormányozó fizikai, biológiai, és erkölcsi törvények is.
2. Az akkori zsidó tanítók szerint minden pogány ember, házával és mindenével együtt, tisztátalannak számított. (János 18:28, Cselekedetek 10:28, 11:3) Ugyanakkor, mi tudjuk azt, hogy minden ember Isten szeretett teremtménye, és Őelőtte csak a bűn tehet valakit tisztátalanná.
3. „Aminek pedig nincs úszószárnya és pikkelye a tengerekben és folyóvizekben (…) mind utálatos az néktek (…) azoknak húsából ne egyetek, holttestöket is utáljátok.” (3 Mózes 11:10-11) „A szárnyas állatok közül pedig ezeket utáljátok, meg ne egyétek, utálatosak ezek: a sas, a saskeselyű és a halászó sas… „ (13. vers) „Mindaz is, ami csúszik-mászik a földön, útálatos legyen, meg ne egyétek.” (41 vers) „Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után (…) mely a sírokhoz ül, és barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban.” (Ésajás 65:2,4) „…akik disznóhúst esznek, férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr” (rész 66:17)