Fejes Lajosnak hívnak, és Bánffyhunyadon születtem 1945-ben. A háború utáni nehéz években felnőve, az akkori nélkülözések és bizonytalanság arra neveltek, hogy egy életen át a kevéssel is megelégedjek. A kommunista hatalom akkori szokása szerint nekünk is, sok más sorstársunkkal együtt a kilakoltatás jutott, és odahagyva a hunyadi családi házat, szüleimmel a kissebesi fafeldolgozó telep szolgálati lakásába kerültünk.
Akkor, gyeremekként éreztem meg először, mit jelent elszakadni addigi környezetemtől, barátaimtól és gyökereimtől. De Isten már ekkor is velem, velünk volt, és e száműzetést enyhítették a vasárnap délutánok, amikor a nyolc-tíz odatelepített magyar család egy kedves otthonban találkozhatott Istennel és egymással, a minden héten kilátogató buzgó lelkészünkkel együtt. Gyermekként, majd serdülőként emlékszem vissza az akkori házi Istentiszteletekre és gyermekeknek tartott Bibliaórákra, amelyeknek eredményeképpen rövid felkészülést követően, a csucsai református templomban konfirmáltam.
Ekkor 15 éves voltam, és megtanultam két dolgot, amelyeket most visszatekintve, ma is életem legfontosabb alappilléreinek tartok: hinni Istenben és imában az Ő segítségét kérni.
Már ifjúkoromtól kezdve szerettem a mozgást, és számos sportfélét könnyedén elsajátítottam. Ekképpen, amikor ennek ideje eljött, lehetővé vált számomra a testnevelő tanári pálya választása. A mozgás,a sport mindennapossá vált életemben, az „Ép testben, ép lélek” alapelvével együtt.
Az Úr hamarosan munkahellyel is megáldott, majd visszakerülve Hunyadra, egy idő után családot alapítottam. A munkahely, az otthoni teendők, a gyereknevelés, a sport és a táborozások teljesen lekötötték életem, és ekkor már mindent csak a testért, a jelenért, és a földi örömökért tettem.
37 éves voltam amikor, mint villámcsapás, agyérgörcs állított meg a rohanó élettempóból, és állított oda, Isten lábai elé. Rettenetes helyzetben voltam: minden, amit addig magasztaltam, főleg a test és testi erő – cserbenhagyott: a sok kezelés, fizioterápia ellenére mindenem fájt, és nagyon legyengültem.
Imámra való válaszképpen ismét megtapasztaltam Isten jóságát. Imám így szólt: „Ha felét visszaadod fizikai erőmnek, közeledni fogok Hozzád, és megtérek.”
Micsoda egyezkedés! De az én Atyám elfogadta a kihívást, és lassan munkálkodni kezdett: először lelkileg erősített meg, majd testi erőm felét is visszaadta – amennyit kértem. És ezután jött a kegyelem, a „ráadás”: még több fizikai, és főleg lelki erő, várakozásomon felül.
Egyre inkább lekötöttek a szellemi dolgok, elkezdtem rendszeresen templomba járni, és a Bibliát is elő-elővettem. De az igazi változás akkor állt be, amikor 1995 januárjától részt vettem a városunkban szervezett, több hónapig tartó, rendszeres, témák szerinti Bibliatanulmányozáson. Megismertem az Írás mélyreható üzenetét: Isten szentségét, az ember bűnösségét és Jézus Krisztus munkásságát. Ekkor döbbentem rá arra, hogy az élet nem csupán testi szükségletekből áll – kívánságokból, szórakozásból, világi normákból és szokásokból – hanem van egy lelki valóság, egy igazság, amelyet Isten képvisel. Most már tudtam, mire hívott el engem is az én Uram: legyek az Ő követője, gyermeke.
Sajnos a test mindig a lélek ellen viaskodik: évek teltek el, míg el tudtam hagyni az engem visszatartó világi dolgokat, de végül Isten szeretete és türelme győzedelmeskedtek életemben.
Isten a munkahelyemet műhellyé változtatta: hirtelen más szemmel láttam az iskolánkban élő és tanuló fogyatékos, árva gyerekeket. Rájöttem, hogy ők is szeretetre vágynak, és ekkor éreztem Isten bátorítását, aki arra buzdított: szeressem őket, hiszen Ő is mindenkit szeret.
Most már tudom, mi volt szakmai nyereségem és élettapasztalatom, azaz mire akart Isten megtanítani egy életen át: arra, hogy a nevelő és a szülő nem csak oktat, hanem lelket és jellemet is formál. Hogy nem csak a tudás fontos, hanem az emberi kapcsolatok, a szeretet és a másság elfogadása, és mindenek felett – az Istennel való kapcsolat.
A nehézségek és a próbák megtanítanak Istenhez folyamodni, hittel imádkozni és bizalommal kérni. Ma már megértettem, hogy hálával tartozom mindenért, és Őreá bízom magam, a jóságos mennyei Atyára, bármi is jönne ezután.
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)
Fejes Lajos, nyugdíjas testnevelő tanár, Bánffyhunyad
Kedves Olvasók!
Az Istennel való élettapasztalat olyan, mint az igazgyöngy: hosszú évek szenvedése és türelme által alakul ki a rejtett kincs. Ha meg szeretnék osztani Isten szeretetét és vezetését bemutató tapasztalataikat, élettörténetüket másokkal is, küldjék be azokat postai vagy elektronikus levél formájában a szerkesztőség címére.
Az Úr áldását kívánjuk életükre!
