Jancsó Erik vagyok, és Kolozsváron születtem 1966-ban. Szüleim, akik értelmiségiek voltak és akiktől nagyon sok jót tanultam, a legjobbat kívánták számomra, azonban családunk sajnos nem hitt Istenben. Édesanyám, akivel nagyon jó barátok voltunk, sokszor elmondta nekem:
– Isten nem létezik, nem is létezhet. Hiszen ha létezne az a jó Isten, akiről a vallások beszélnek, akkor hogyan engedhetné meg azt a sok szörnyűséget, háborút, éhséget, betegséget és szenvedést, ami a Földön van? Gondolj csak Auschwitzra, és arra, ami ott történt…! Ha lenne Isten, nemde azonnal megakadályozta volna?
Valóban, a szamosújvári, édesanyám részéről való nagymamámnak egész családja ott pusztult el, sőt édesanyámék is csak bujdosva menekültek meg 1944 nyarán, habár nagymamám már jóval azelőtt átkeresztelkedett a római katolikus egyházba. Emlegette is sokszor: „Hol volt az Isten, akihez annyit imádkoztak őseink?”
Ezen érvek nagy súllyal estek latba fiatalkori életszemléletem kialakulásánál, és teljesen ateistává váltam. Erről a témáról azután még sokszor elbeszélgettünk, és mindannyiszor elképedtünk a különböző hívő emberek naivságán. Egy esetet például édesanyám többször is emlegetett: ha jól emlékszem, egy kolostort látogatott éppen meg, ahol egy ortodox pap vagy szerzetes ezt kérdezte tőle: „Hogyhogy nem hiszel? Hát, nézz fel a csillagos égre…! Ki alkotta vajon azt a sok bolygót, csillagot, galaxist…?”
„Ki” alkotta? Ha-ha! – nevettem én is… hát, nemde úgy tanuljuk az iskolában, és mindenki tudja, hogy ezek – és minden egyéb – maguktól alakultak ki, egy nagy robbanás és az evolúció által? Erről beszélnek a tévében is folyton (pl. az akkori Teleenciclopedia műsorban), erről szólnak tankönyveink, a földrajz, a történelem: a sok száz millió, sőt milliárd éves fejlődésről, az ősi korszakokról…
Zuhanás
Ahogy azonban telt-múlt az idő, egyre boldogtalanabbá váltam. Állandó félelem, aggodalom gyötört, és bár ezt nem mutattam ki, a jövő rendkívül sötétnek, kilátástalannak tűnt előttem. A Ceauşescu-diktatúra legsötétebb évei voltak azok, ’84-től kezdődően.
Lassan nem láttam már az élet értelmét, hiszen mérlegre téve a sok rosszat, az messze felülmúlta a jót…
Házunkban rengeteg könyv volt – természetesen mind olyanok, amelyeket a kommunista cenzúra akkoriban megengedett –, és én nagyon sokat olvastam. Ezek közül azonban egyik sem nyújtott választ kérdéseimre. Egy Hatha-jóga könyvre akadva, kipróbáltam annak gyakorlatait valamiféle belső nyugalom elérése érdekében, de semmiben sem segítettek. Eközben rabjává váltam a rock zenének, különösen a heavy-metálnak – szüntelen nagy hangerővel hallgattam. Lassan megromlott szüleimmel, sőt barátaimmal való kapcsolatom is, szinte mindenkivel összevesztem. Állandóan „szerelmes” voltam, de ha egy lány rokonszenvet érzett irántam, akkor végül nagyon gonoszul viselkedtem vele, magam sem tudtam, miért. Beszédem rendkívül csúnyává, trágárrá vált, borzalmasan szidtam úton-útfélen annak az Istennek a nevét, akiben nem is hittem…
’89 tavaszára egészségem is nagyon megromlott, főleg helytelen életmódom miatt: májam, epém, emésztésem rosszul működött, szinte állandó székrekedés, torokgyulladás, fizikai gyengeség és idegi nyugtalanság gyötört, ráadásul mindenféle furcsa bőrfertőzés és gyakori tüdőgyulladások tetőzték ezt.
Van-e valaki…?
Egy napon a dél körül, egy kórházi kivizsgálásról hazaérve, szobámban feküdtem. Hirtelen nagy kétségbeesés tört rám, és hangosan felkiáltottam: „Nincs senki, aki segítene rajtam? Ha van valahol valaki, segítsen meg!”
Ezek után jóleső álomba zuhantam, melyből délután négy óra körül hazatérő édesanyám költött fel:
– Képzeld el, ma délben 12 órakor a gyárban egy kolléganőm odajött hozzám, és ezt mondta: „Tudom, hogy a fiadnak egészségügyi problémái vannak, ezért egy könyvet hoztam neki.”
Megmutatta: egy román balneológus orvos írta, melyben arról szólt, hogy vannak bizonyos meg nem fogható betegségek, amikor a helytelen életmód miatt a szervezet rosszul működik, és nem lehet pontos diagnózist felállítani, esetleg gyógyszeres kezelést felírni. Helyes szokások kialakításával azonban a problémák megoldódnak. Ezután könnyű étrendet javasolt friss, zöldséges ételekkel, rendszeres napi étkezésekkel, kerülve a zsiradékban kisütött, a tartósítószeres és a disznóhús tartalmú ételeket.
Miután mindezt átláttam, új remény ébredt bennem:
– Megpróbálom!
És valóban, habár csak a tanácsok egy részét sikerült betartanom, rövid időn belül mégis sokkal jobban éreztem magam.
Ugyanakkor más dolog is történt: szüleim úgy döntöttek, megpróbálnak besegíteni a Magyarországra való kitelepülésemhez. Nemsokára meg is szerezték ottani rokonainktól az ehhez szükséges meghívólevelet, és beadtuk az emigrációhoz kért okmányokat a magyar nagykövetségre.
Ekkor, úgy gondolva, hogy nemsokára talán örökre elhagyom az országot, elhatároztam, meglátogatom Erdély legszebb tájait, nehogy többé ne legyen rá alkalmam.
A találkozás
Egy augusztusi délutánon barátaimmal a Nagyhagymásban levő Egyeskőről ereszkedtünk alá, és Balánbányára érkeztünk. Itt összetalálkoztam egy régi iskolatársammal, Sógor Csabával, aki időközben már református lelkész volt a környéken. Azelőtt is többször meghívott Madéfalvára, a parókiára, de valahogy nem tudtam rászánni magam erre. Ezen a gyönyörű nyári délutánon viszont minden más volt: barátaim továbbmentek Tusnádra, én pedig ott maradtam Csabával. Ekkor megkérdezte:
– Bibliaórát kell tartanom néhány gyereknek. Velem jössz?
A balánbányai imaház akkor az erdő szélén volt. A gyerekek kint a pázsiton, fatuskókon ültek, és Csaba Istenről, a Bibliáról és az erdélyi reformációró l mesélt nekik. Én kissé arrébb ültem, és figyelmesen hallgattam ezen, számomra addig teljesen ismeretlen dolgokat. A nap lemenőben volt, az erdő számos színben pompázott, a madarak gyönyörűen énekeltek… Néztem a gyerekek ártatlan tekintetét, a lelkész kedves arcát, s hirtelen hatalmas békesség szállt a szívemre, amelyet addig sohasem éreztem, s egyúttal erőteljes vágy lett úrrá rajtam, hogy mindezekről többet megtudhassak.
Amikor autóba szálltunk, megkérdeztem:
– Te, Csaba, te intelligens ember vagy: igazán hiszed, hogy Isten létezik?
– Igen, hiszem – válaszolta.
– De hogyan? Hisz mi tudjuk, hogy evolúció volt, a Biblia szerint azonban mindent Isten teremtett…?!
Ekkor mesélni kezdett nekem egy nemrég olvasott könyvből, amelyet egy holland biológus írt, aki teremtéshívő volt és rovarkutató. Ebben szó volt többek között a hangyákról: hogyan zajlik életük a bolyban, milyen a felépítésük, milyen érdekes és bonyolult minden velük kapcsolatban… Világosan látszik hát, hogy nem keletkezhettek maguktól, a semmiből, hanem lennie kell egy alkotónak, tervezőnek, aki mögöttük áll, ahogy minden másnak is e földön. Ahogy egy repülőgépet, vagy számítógépet is meg kellett terveznie valakinek – és egy pici hangya ennél sokkal komplikáltabb – úgy minden terv mögött egy tervezőnek, egy mérnöknek kell állnia, és mi az élő világnak e nagy Tervezőjét hívjuk Istennek…
(Valóban, még egy egyszerű faasztal vagy fakanál sem keletkezik magától, az erdőben kidőlő fákból…, hanem valakinek ki kell gondolnia és el kell készítenie azt. Annál inkább a rendkívül komplikált élőlények, az állatok, emberek, növények, vagy akár a parányi élő sejt! Semmiképpen sem jöhettek maguktól létre…)
Nagyon elgondolkoztam a hallottakon, és elhatároztam, hogy tovább kutatok e témában.
– Olvasni szeretnék még erről! – mondtam.
– Amikor hazaérsz, kérd, hogy engedjenek be a teológia könyvtárába – válaszolta.
Új kezdet
Egy új korszak kezdődött életemben. Kolozsvárra érve azonnal elmentem a protestáns teológiára, ahol számos teológus diákot ismertem meg. Kaptam valakitől egy Bibliát, és olvasni kezdtem. Még sok mindent nem értettem, de annyira szerettem volna, Ha megengedjük, hogy Isten hozzánk szóljon az ő Igéje által, akkor felébred bennünk a hit azon dolgokat illetően, amelyek ott be vannak mutatva. hogy valóság legyen mindaz, amit ott írt az örök életről, a gondoskodó, szerető Istenről… S ahogy múltak a hónapok, lassan beteljesedett életemben amit Pál apostol mond Róma 10:17-ben: „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” Azaz, ha megengedjük, hogy Isten hozzánk szóljon az ő Igéje által, akkor felébred bennünk a hit azon dolgokat illetően, amelyek ott be vannak mutatva.
Akkoriban egy gondolat ütött fészket a fejemben: „Ha két ember perre megy, az igazságos bíró nemde mind a két felet meghallgatja? S én eddig mind csak az egyik felet, a hitetlen világ hangját hallgattam. Most azonban a másik felet is meg akarom hallgatni – az Isten hangját – hogy eldönthessem, hol van az igazság.”
Ez időtájban bukkantam egy másik igére is, mely így szól: „Mindent megpróbáljatok, s ami jó, azt megtartsátok.” (1Thesszalonika 5:21 – Itt a megpróbálás „megvizsgálást” jelent)
Hmmm… Isten tehát azt akarja, hogy kutassunk, keressük az igazságot, a jót, meghallgatva mindenkinek a véleményét, majd pedig az észszerűség és az Ő Szentlelkének vezetése alapján.
1 Thesszalonika 5:21 által Isten azt üzeni nekünk, hogy kutassunk, keressük az igazságot és a jót, meghallgatva mindenkinek a véleményét, majd pedig hozzuk meg a helyes döntést az észszerűség és az Ő Szentlelkének vezetése alapján.
Ezt követően az Úr, Aki egész életemen át titokban a Gondviselése által vezetett, számos, segíteni kész hívő emberrel hozott össze, lelkészekkel és egyszerű tagokkal egyaránt, és – különösen a rendszerváltást követően – rengeteg, a Biblia igazságait megvilágító könyvet hozott elém, hogy mindezek által megannyi kérdésemre választ kaphassak.
Ma már tiszta szívből hiszek a drága, megbocsátó Istenben, és teljesen rábízom magam mindarra, amit Igéjében kijelentett.
Ma már nem félek a holnaptól, mert tudom, hogy van egy hatalmas, jó Isten, aki megőrzi az Őbenne bízókat, de ugyanakkor szeretetéből kifolyólag szabad akarattal ajándékozott meg bennünket. Sajnos ezzel vissza is élhetünk: eképpen keletkezik a sok bűn és szenvedés. Mindazonáltal Ő úgy vezeti mindannyiunk életét, hogy a legjobb döntést hozhassuk meg Mellette és a szeretet nagy törvénye mellett.
Ó, ha megnyílnának most elvakult lelki szemeink, és megpillantanánk a minket körülvevő teremtett világ csodái mögött a jóságos Teremtőnket! Ó, ha észrevennénk Gondviselésének őrző kezét életünkben, amelynek mindent köszönhetünk: a mindennapi kenyértől kezdve az e pillanatban is működő szívünk dobbanásáig…
Kedves Olvasó! Megfigyelted-e már szerető beavatkozását a legnehezebb helyzetekben is?
Megláttad-e Őt már? Hallottad-e már a hangját…? Ma is szól hozzánk, bűnös emberi lényekhez. Hitre és megtérésre hívogat. Mit teszünk hát?
„Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.” (Zsidók 4:7)
Isten úgy vezeti mindannyiunk életét, hogy a legjobb döntést hozhassuk meg Mellette és a szeretet nagy törvénye mellett.
Jancsó Erik, Szászfenes
