A nevem Szallós Erzsébet, Magyarvistán születtem 1950-ben, és azóta is itt élek családommal együtt. Szeretném elmesélni most nektek, Kalotaszeg népének, a megtérésem történetét.
De mielőtt erre rátérnék, egy pár szóban megemlítem, hogy engem a „gólya” egy szerető családba tett le. Szüleim egyszerű, de nagyszerű emberek voltak, akik, mint egyedüli gyermeket, nagyon szerettek, és mindent megtettek hogy semmiben sem szenvedjek hiányt. Egészen fiatalon, 17 évesen mentem férjhez egy falumbeli fiatalemberhez, akivel jövőre, ha az Úr is úgy akarja, ötven éve lesz annak, hogy együtt vagyunk jóban-rosszban. Két gyermekünk és négy szép unokánk van.
Kedves kalotaszegiek! Az ember egy életen át fáradozik, küszködik, gyermeket nevel – és mi is így tettünk. Állandó jelleggel építkeztünk, és én úgy dolgoztam, mintha mindig élnék, de nem úgy imádkoztam, mintha ma meghalnék. Ha valami baj ért, gyorsan leborultam és imádkoztam, mivel sosem kételkedtem a Teremtő Isten létezésében. Azonban, ha a probléma megoldódott, minden feledésbe merült… Igen, Isten áldásait elfogadtam, de hálát valahogy már nem sikerült adnom Őneki…
Szerettem e világot, e világ adta örömöket, és szüntelen kergettem a boldogság kék madarát, míg egy napon összetalálkoztam az Úr Jézussal. Miként is történt ez?
Negyven éves voltam, amikor TBC-vel diagnosztizáltak. Folyton-folyvást visszaestem e nehéz tüdőbetegségbe, míg végül úgy döntöttem, Magyarországon keresek gyógyulást, ahova ezután rendszeresen kijártam. Egy alkalommal kivizsgálásra érkeztem a budai Szent János kórházba, amikor is daganatot fedeztek fel a tüdőmön. További vizsgálatokra volt szükség, hogy megállapítsák, milyen jellegű az elváltozás. Az eredményre való várakozás napjaiban szokásommá vált kisétálni egy közeli parkba, ahol emberek alig jártak, de madár annál több volt. Üldögéltem az öreg fák alatt, és hallgattam a kismadarak Istent dicsőítő énekét. Ekkor gondolkodtam el életemben először arról, hogy miért is vagyok ezen a világon, és vajon mi az életem célja? Avagy: van-e egyáltalán valami célja az életemnek?
Miközben ezeken töprengtem, hirtelen úgy éreztem, mintha vala a jó Isten gondoskodó szeretetét, irgalmát és megbocsátását, és azonnal elöntött a bizonyosság, hogy az Úr elő fogja segíteni a gyógyulásomat. Visszatérve Budapestre alávetettem magam a műtétnek, amely Isten könyörülete révén sikeres volt, így gyógyultan hagyhattam el a kórházat. Azóta a Biblia, amely az Úr Isten levele az emberiséghez, rendszeres olvasmányommá és naponkénti tanulmányommá vált. Lassan egyre többet ismertem meg Isten nagy igazságaiból, megszerettem az Ő szent törvényét, és megértettem, mennyire fontos a neki való engedelmesség. Eljött a pillanat, amikor úgy döntöttem, szövetséget kötök az Úrral hitvalló keresztség által, amint az Ő Igéje is tanít: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül…” (Márk 16:16) Végleg átadtam az életemet Istennek, és ezentúl csak neki akarok szolgálni, hogy mindenkinek bizonyságot tehessek arról hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)milyen hatalmas kéz felemelt volna, hogy visszatekinthessek addigi életemre: ekkor rájöttem, hogy eddig minden hiábavaló volt. A jelenbe visszatérve hirtelen tudatára ébredtem ott, a parkban, hogy ezután más életet kell élnem, de nem tudtam, hogyan is foghatnék hozzá ehhez.
Ez volt első találkozásom Istennel és az Ő erejével, amelyet többé sosem tudok elfelejteni.
Idő közben elkészültek az eredmények, és az orvosok műtétet javasoltak. Gondolkodási időt adtak, így hazatérhettem. Otthon első dolgom volt elővennem a Bibliát, és életemben először kezdtem el azt imádságos lelkülettel olvasni olyan igét keresve, mely által Isten tanácsol és utat mutat. Rövidesen a 103. Zsoltáron akadtak meg szemeim:
„Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól: kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. (…) Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.” (2–4 és 13. versek)
Ezen igékből merítettem azokban az órákban erőt és bátorságot, érezve jó Isten gondoskodó szeretetét, irgalmát és megbocsátását, és azonnal elöntött a bizonyosság, hogy az Úr elő fogja segíteni a gyógyulásomat. Visszatérve Budapestre alávetettem magam a műtétnek, amely Isten könyörülete révén sikeres volt, így gyógyultan hagyhattam el a kórházat.
Azóta a Biblia, amely az Úr Isten levele az emberiséghez, rendszeres olvasmányommá és naponkénti tanulmányommá vált. Lassan egyre többet ismertem meg Isten nagy igazságaiból, megszerettem az Ő szent törvényét, és megértettem, mennyire fontos a neki való engedelmesség.
Eljött a pillanat, amikor úgy döntöttem, szövetséget kötök az Úrral hitvalló keresztség által, amint az Ő Igéje is tanít: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül…” (Márk 16:16) Végleg átadtam az életemet Istennek, és ezentúl csak neki akarok szolgálni, hogy mindenkinek bizonyságot tehessek arról hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)
Szallós Erzsébet, nyugdíjas, Magyarvista
