„Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém…” (1 Mózes 3:10)
Félelemben élni a legrosszabb dolgok egyike, ami történhet az emberrel. Mert aki fél, az rabságban él. Mégsem született a földre még olyan ember, akit ne szorongatott volna a félelemnek valamilyen formája, hiszen sajnos a rettegésre való készséggel jövünk már a világra, ami aztán egész életünkön át elkísér. Félünk a holnapi naptól, a betegségtől, a magánytól, a balesetektől, a haláltól, a szegénységtől, az ártó emberektől, az üdvösség elveszítésétől…
Tudják, kitől félek én? Félek például a fogorvostól, annyira, hogy a váróteremben tudok a legbuzgóbban imádkozni. A középső lányunokám például a porcelán babájától fél, azt állítva, hogy valamikor régen az elkezdte mozgatni a szemeit. Ennek ellenére annyira ragaszkodik hozzá, hogy senkinek sem hajlandó odaadni. Lehetséges, hogy szeretünk a félelmeinkkel együtt élni?
De nem volt ez mindig így. Valamikor réges-régen, a kezdetek kezdetén Isten egy félelem nélküli, gyönyörű világot teremtett, amelyet egy tökéletes, a Teremtő képmását magán hordozó emberpárral koronázott meg.
Honnan ered tehát a félelem?
A bűnös döntést meghozott emberpárt Isten keresi a kertben hűvös alkonyatkor: „Hol vagy?” Ádám válaszol: „Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém…” A félelem tehát a bűn következménye, és szinte egyidős az emberiséggel.
Valaki megszámolta, hogy a Bibliában pontosan 365-ször fordul elő az Isten részéről való biztatás: „Ne félj!” 1? Valóban, Isten nem szeretné, hogy félelemben éljünk, de lehetséges-e ez ebben a világban, ahol bűn és bizonytalanság uralkodik? Vajon mit tanít erről a Biblia?
Lukács 12:4-5 verseiben így olvassuk az Úr Jézus szavait: „Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak. De megmondom nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom néktek, ettől féljetek.”
Itt arról van szó, hogy az ellenünk támadó embertől vagy Sátántól nem kell félnünk, mert csak e földi életünket veszíthetik el, de az örök életünkhöz nem nyúlhatnak.
De ki az, akinek hatalma van a gyehennára vetni? Jakab 4:12-ben ezt olvassuk: „Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni…” Csak Istentől kell tehát félnünk, de nem mint zsarnoktól
rettegnünk, hanem mint engedelmes gyermek féli a szüleit, és nem mer, sőt nem is gondol arra, hogy ellenük szegülve megbántsa azokat, akik őt a legjobban szeretik.
A mi jóságos, Teremtő Istenünknek van hatalma egyedül minden teremtménye felett, ezért méltó a dicséretre és imádatra: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, (…) ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget…” (Jelenések 14:6-7).
Isten teljes engedelmességet vár el tőlünk, hisz tudja, hogy csak a keskeny úton járva, és arról le nem térve védelmezhet minket az Ő irgalmas és mindent előre látó Gondviselése. Ezért, ha a mi életünk el van rejtve Krisztussal együtt Istenbe (Kolossé 3:3), akkor többé semmi okunk a félelemre.
„Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? (…) Hanem keressétek először az Isten országát és az Ő igazságát és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6: 31,33)
„Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róma 8:1)
Bátorodjunk fel, mert szerető Megváltónk megígérte, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig. (Máté 28:20)
„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne. (…) A szeretetben nincsen félelem, sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” (1 János 4: 16, 18) Ámen.
Szallós Erzsébet, Vista
- Például: 1 Mózes 15.1: „Ne félj, Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked…” 2 Mózes 14:13: „Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását …”, Józsué 1:9. „Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened, mindenben amiben jársz.” , Ésajás 43:1: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.”, Márk 5:36: „Ne félj, csak higyj.”, Lukács 12:32: „Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” stb.
