Ha Kalotaszegről Kolozsvárra vagy Tordára utazunk, egy magyar vallásos különlegességgel találkozunk, az egyetlen Erdélyben született hitvilággal, az unitárius vallással. Az erdélyi reformáció sajátos terméke ez, a protestantizmus egy radikálisabb irányzata.
A ma mintegy hatvanezer magyar tagot magába ölelő erdélyi unitárius egyház jelen van Aranyosszéken, Marosszéken, Udvarhelyszéken és Háromszéken, szórványosan a Mezőségben, de talán szülőföldünk, Erdély minden tájékán is. Viharverte történelmük ennyit engedett belőlük az utókornak. Volt idő azonban, amikor sokkal elterjedtebb volt e vallás, és nyomait Kalotaszegen is fellelhetjük.
Mi az unitárius tanítás lényege? Történelmük első szakaszában inkább ariánusokként vagy antitrinitáriusokként, azaz Szentháromság tagadókként emlegették őket. Egyes, ezen véleményt látszólag alátámasztó bibliaversekre és a racionális gondolkozásra alapozva elutasították Jézus Krisztus és a Szent Lélek istenségét, és így született meg az unitárius egyház, Erdély harmadik protestáns egyháza, a lutheri és a kálvini irányzatúak mellett.
De „semmi nincs új dolog a nap alatt” (Préd 1:9). A Jézus Krisztus isteni és egyben emberi természetének megkérdőjelezőivel már a kereszténység első századaiban találkozunk. Ezek a tanítások az egyháztörténelemben az arianizmus néven váltak leginkább ismertté.
Krisztus után 260-336 között élt Áriusz (vagy Areios) egyházi tanító, az arianizmus tanának létrehozója, mely mozgalmat az egyház a 325. évi nikeai zsinaton eretneknek nyilvánított, mivel tagadta a Szentháromság tanát.
Áriusz az afrikai Líbia tartományában született, majd a mai Egyiptom területén levő ókori Alexandria városában tevékenykedett. A nagy meggyőző erővel rendelkező, művelt férfi, akit élete során többször kizártak, majd újra meg újra visszavettek az egyházba, el szerette volna nyerni az alexandriai püspöki hivatali címet, azonban csak a szerpapi (diakónusi) pozícióig juthatott el. Ezt követően, 317 körül szervezte meg az antitrinitárius mozgalmat. Tanításának lényege az, hogy a Fiú nem öröktől való, hanem csupán az Atya teremtménye, nem lévén egylényegű az Atyaistennel, hanem csupán hasonló jellegű. Tanításával szakadást okozott az Egyházban, annyira, hogy egy időben a Római Birodalom püspökeinek jó része ariánus nézeteket vallott, sőt Nagy Konstantin császárt és egyes utódait is megnyerték e felfogásnak.
Árius a gondolatmenetét nem is annyira a Szentírásból, mint inkább Pláton filozófiájából vezette le1, mely szerint Isten mindennek a végső oka, így Jézus Krisztus csak teremtmény lehet, első minden teremtmények között. Ez a fajta racionalizmus egy adott történelmi szakaszban több követőnek örvendhetett az egyházban, mint a Szentháromság követők.
A Szentháromság tagadásának gondolata újból és újból megjelent az egyház történetében. Különös vonzalmat éreztek irányába azok, akik a Bibliában leírtakat csak emberi ésszel igyekeztek felfogni, és elvetettek mindent, ami nem tűnt ésszerűnek – elfeledvén, hogy a mi értelmünk mennyire korlátolt Isten bölcsességéhez viszonyítva, és hogy az Ő dolgainak megértésében erős hitre és a Szent Lélek állandó vezetésére van szükségünk.
A Szentírás e témát illetően lényegében négy féle kijelentést tesz: (1) vannak olyan igeversek, amelyek az Atya istenségéről tanúskodnak, (2) vannak olyanok, amelyek a Fiú istenségéről beszélnek, (3) mások pedig értésünkre adják, hogy a Szentlélek Isten, és (4) vannak olyan igék, amelyek elmondják, hogy egy az Isten. Mindezt emberi ésszel nem lehet megmagyarázni – hogy hogyan lehet Isten három személy, és mégis egy? De ez a Biblia tanítása, melyet hittel kell elfogadnunk.
Az unitáriusok mellett a legelterjedtebb közösség a mai Erdélyben, amely tagadja Jézus Krisztus istenségét, a Jehova Tanúi felekezete.
Hogyan jött létre Erdélyben az unitárius egyház? Mint már korábbi cikkeinkben is említettük, Európa más országaihoz viszonyítva, az Erdélyi Fejedelemség a tizenhatodik században már sokkal több vallási türelmet tanúsított, mint a kontinens többi országai. Így minden hitéért üldözött ember menedéket találhatott nálunk2. Jöttek is szép számban Európa nagy ariánus gondolkodói, úgy mint: Blandrata György, Sommer János, Neuser Ádám, Francken Christian, Glirius Vehe Mátyás és Palaeologus Jakab. Szervét Mihály is megfordult nálunk, akit később, a Szentháromság tagadása miatt, a Kálvinhoz hű genfi városi tanács kivégeztet.
Blandrata György3 udvari orvosként szolgált János Zsigmond fejedelem udvarában. Hatással volt a fejedelemre, már amikor a lutheri és kálvini ágakra szakadt az erdélyi egyház. Pokoly József4 egyike azon egyháztörténészeknek, akik úgy látják, Blandrata azért vetette latba befolyását a fejedelemnél, hogy létrejöjjön a Kálvin tanítását való egyház, és ezáltal utat nyitott egy további lépés, az antitrinitárius egyház létrejötte felé.
Az Erdélyi Unitárius Egyház alapítója Dávid Ferenc5, aki a kolozsvári nagytemplom katolikus papjaként kezdte a reformációt, és végül Déva vára foglyaként fejezte be életét. Közben a legérdekesebb pályát járta be vallás tekintetében. Élete lekicsinyített mása kora erdélyi vallásos életének.
Dávid az első reformált, lutheránus irányzatú püspöke Erdélynek, miután a szászok és magyarok együttesen befogadják a reformációt. Az nagyenyedi egyházszakadás után, a magyarokkal tart és a kálvini irányzatot követi a lutherivel szemben, így megválasztják a magyar, Kálvint követő egyház első püspökévé. De mint reformátor tovább nyugtalankodik, a reformációt nem tekintve befejezettnek a lutheri és kálvini iránnyal. Rövidesen megfogalmazza újabb hitvallását: „Nincs az egész derék Szentírásban világosabb és nyilvánvalóbb tudomány, mint az egy Istenről szóló tudomány” — írja a „Rövid magyarázat” című munkájában. Radikális reformációjával 1565 végén jelentkezett, nyilvánosan pedig 1566. január 20-án kezdte a kolozsvári nagytemplomban (a mai Szent Mihály templomban) hirdetni meglátásait.
Dávid Ferenc tanítása ellenállást váltott ki mind a lutheránusok, mind a kálvinisták körében ezért János Zsigmond fejedelem engedélyével 1566—1571 között Tordán, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Váradon hitvitákat tartottak, ahol a felek képviselői bemutathatták érveiket.
Nagy Szabó Ferenc6 17. századi krónikás tudósítása szerint:
„Akkori napokban hallottál volna egész Erdélyben minden helyeken a köznéptől sok esztelen disputatiót és pártolódást: falun, városon, étel-ital között, estve-reggel, éjjel és nappal a két religio, úgymint a calvinista és ariana religiokon valóktól disputálást hallottál volna”.
Sajnos a hitviták nem hoztak pozitív eredményt, a különbségek miatt a kettéválás teljesen bekövetkezett, és ezzel meg is született az új antitrinitárius egyház, melynek első püspöke ki lehetett volna más, mint a korábbi lutheri és kálvini püspök, Dávid Ferenc. Sokat nyert az új egyház azonban azáltal is, hogy a fiatal János Zsigmond fejedelem is antitrinitárius lett, és vele együtt az erdélyi magyarság jelentős része.
Ugyanakkor, a későbbi erdélyi fejedelmek közül már csupán Székely Mózes volt unitárius. Másrészt, a református fejedelmek idejében is, de főként a katolikus Báthoryak alatt (akik a jezsuitákat is betelepítették Erdélybe), az unitáriusok egyre inkább megkevesbedtek, és soha többé nem nyerték vissza azt a befolyásukat, amivel János Zsigmond ideje alatt bírtak.
Végül is, nyert vagy veszített Erdély hazánk az unitáriusokkal? Amit senki sem vonhat kétségbe, hogy nagyban hozzájárultak az anyanyelvi kultúra kialakításához. Csupán Dávid Ferencnek kb. 40 művét tartják számon, s habár ezek nagy része latinul íródott, néhány fontos írása magyarul jelent meg. Másrészt a tizenhatodik században még nem beszélhetünk a Károli-féle Biblia használatáról, így mindenki az unitáriusok Bibliáját használta.
A fennálló veszélynek a tudata szintén arra késztette az unitáriusokat, hogy kiharcolják vallásuk gyakorlatának biztosítását. Ezt foglalták törvénybe az 1568 januárjában megszervezett tordai országgyűlésen, amely kihirdette a lelkiismereti- és vallásszabadság törvényét, ezzel a katolikus, lutheránus és református mellett az unitárius is, mint bevett vallás, közjogi elismerésben részesült. Íme, a törvény szövege:
„Urunk Ő Felsége miképen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religió dolgáról végezött, azonképen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősiti, tudniillik hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangeliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne készerítse az ű lelke azon meg nem nyúgodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanitása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közűl, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ez senkinek, hogy senkit fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanitásért, mert az hit istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek Igéje által vagyon7.”
E határozat egyedülálló a korabeli Európában, amelyben a vallásüldözés fegyverei csörögtek, és százezrek, sőt milliók fizettek életükkel vallási meggyőződésük miatt – kínpadon, máglyán, kard, éhség vagy gályarabság által. Ugyanakkor tudomásunk szerint az egész világon először itt Tordán született ilyen, vallási türelemre valló döntés.
Az Isten Igéje szempontjából a Jézus Krisztus istenségének elutasítása e cikk szerzője szerint a reformációnak egyik helytelen iránya volt. Ugyanakkor, nem feledhetjük, hogy Isten szabad akaratú és értelmes lényekként alkotott meg minket, és a gondolkodás szabadsága mindig magával hordozza annak kockázatát is, hogy a Szentírást kutatók esetleg helytelen következtetésekre jutnak. Az áldott vallásszabadság mégis az egyetlen lehetőség arra, hogy mindenki a lelkiismeretére hallgatva, egyénileg keresse Istent és az Ő igazságát8. Ez teszi az embert igazán emberré, olyanná, akinek szabadságában áll, hogy személyes meggyőződése szerint szolgálhassa Teremtőjét – a szabad gondolkodást letörni akaró, mindenfajta erőszakos kényszer soha nem lévén Isten Lelkének gyümölcse: „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” (2 Korinthus 3:17).
(Folytatjuk)
Filep István, lelkész, Kolozsvár
- Platón (i.e. 427-347), Athénben élt ókori görög filozófus
- Később is a morva anabaptisták, illetve a lengyel protestánsok is itt, Erdélyben leltek menedékre.
- Eredeti nevén Giorgio Biandrata (1515-1588), olasz származású orvos és reformátor.
- „Mikor a református egyházat segítette, akkor a maga vallásos eszméi számára szántott.” , (Pokoly József: Az erdélyi református egyház története 1. köt., 177. oldal)
- Dávid Ferenc (1510/1520?-1579), lelkipásztor és reformátor, Kolozsvár egyik legnagyobb szülötte (eredeti nevén Franz Hertel). Szapolyai János Zsigmond 1571-ben bekövetkezett halála után a Báthoryak már nem nézték jó szemmel tevékenységét, és végül Báthory Kristóf fejedelem 1579-ben, egy rögtönzött pert követően a dévai várbörtönbe záratta, ahol hamarosan meg is halt. Titokban temették el, sírhelye máig ismeretlen.
- Nagy Szabó Ferenc (1581-1658), marosvásárhelyi előkelő polgár és krónikaíró.
- Szilágyi Sándor: Erdélyi Országgyűlési Emlékek, 2. köt., 343.
- „Mert az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, (…) hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem.” (Apostolok Cselekedetei 17:27-28). (A béreabeliek) „…bevevék az Igét teljes készséggel, naponként tudakozva az Írásokat, ha úgy vannak-é ezek.” (ugyanott, 11. vers).
