2017. október 31-én lesz kerek ötszáz esztendeje, hogy Luther Márton kitűzte kilencventöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Az évfordulóra rengeteg protestáns én nem protestáns keresztény készül. A Magyar Biblia Társulattól kezdve, a különböző egyházak igyekeznek ráhangolódni az eseményre. Miért kell emlékeznünk a reformációra?
Először is az emlékezés kötelesség és nem preferencia. A történelem az élet tanítómestere. Ha helyesen értelmezzük a múltat, fényt vetít a jelenre és jövőre. Megvilágosít, hogy régi helytelen utakra vissza ne térjünk és régi hibákat újból el ne kövessünk.
Sajnos, nagymértékben igaz a mondás: A történelem számtalanszor tanúsítja azt, hogy a történelemből semmit nem tanultunk. Újból és újból hasonló hibákba esünk, de ennek legalapvetőbb oka, hogy hamar megfeledkezünk az emberiség útjáról, vagy sokszor nem tanítjuk meg fiainkat a múlt ösvényeire. Semmit sem kell félnünk a jövőtől, kivéve, ha elfelejtjük az utat, amelyen eddig eljutottunk. Ezért kell a reformáció történetével is foglalkoznunk.
A 16. századi reformációval az egész emberiség új útra lépett. Általa indult be a tudomány fejlődése, és bontakozott ki anyanyelvi írásbeliség Európában. A reformációt befogadó országok, mint Németország, Hollandia, Svájc, Dánia, Svédország, Norvégia, Izland, Skócia és Angolhon, Európa és a világ leggazdagabb nemzeteivé váltak, és ez jórészben a Szentírás alapelveire épülő kultúrájuknak tulajdonítható. Végül, de nem utolsó sorban a reformáció biblikus tanítása hozta el a lelki békességet az emberek szívébe.
Lapunk első számában felelevenítettük, hogy miként szánta rá magát Luther Márton, egykori ágostonrendi szerzetes arra a lépésre, hogy 1517. október 31- én közkézre bocsássa a bűnbocsátó cédulák ellen írt kilencvenöt tételét.
Luther, azzal ellentétesen mint sokan állítják, elsősorban nem az egyházat akarta megreformálni, hanem saját maga számára kereste a megbékélést Istennel. Pilátus lépcsőjén járta át gondolatát a korábban tanulmányozott ige, miszerint: „Az igaz ember hitből él.” (Róma 1:17). Ott döbbent rá, hogy semmilyen emberi cselekmény nem képes sem üdvösséget hozni az embernek, sem tartós békességet nyújtani számára. Ez késztette arra, hogy tételei megírása által vitára hívja Wittenberg polgárait a bűnbocsátó cédulák jogosságáról. De senki sem merte elfogadni a kihívást, mivel érvei erőteljesen a Szentírásban gyökereztek.
Az általa felvetett kérdések néhány nap leforgása alatt elterjedtek egész Németországban, és néhány hét múlva az egész keresztény világ visszhangzott tőlük. Német anyanyelvű kereskedők és diákok által a tételek tartalma országról országra terjedt, mint tűz a tarlón. Sok lelki nyugalomra vágyó ember szívét nyugtatta meg a tanítás, hogy Isten a hívő embert igaznak nyilvánítja ingyen, Jézus Krisztus halálába vetett hite által. Örömöt jelentett a megigazulásról származó békesség megtapasztalása.
Luther tanításai egész Németországban magukra vonták a gondolkodó emberek figyelmét. Prédikált és írt, amely által az oly sokáig tartó formalizmus rabsága helyébe élő hit lépett. Isten Igéje, amelynek mérlegén Luther minden tanítást megvizsgált, kétélű kardhoz volt hasonló, amely utat vág magának az emberi szívekhez. Mindenhol éhezték és szomjaztak az igaz élet után, amire századok óta nem volt példa. Az emberek figyelme, a rítusok és földi közbenjárók helyett, most bűnbánattal és hittel a megfeszített Krisztus felé fordult.
De ellenállással is számolni kellett. A bűnszerető, babonás tömeg – amely örült annak, hogy félelmüket a cédulákkal enyhíteni lehet – megingott. A bűnt szentesítő egyházi személyek, akik látták, hogy nyereségük veszélybe került, felbőszültek, és összefogtak, hogy megvédjék hamis állításaikat. A reformátornak elszánt vádolókkal kellett szembeszállnia.
Sok állami és egyházi méltóság meg volt ugyan győződve Luther tételeinek igaz voltáról, csakhogy látták, hogy e tételek elfogadása új rendet fog teremteni a világban és az egyházban, aminek elfogadására nem voltak hajlandóak.
Luthert Rómába idézték, hogy cáfolja meg az ellene megfogalmazott vádakat. Luther és barátai tudták, hogy ha ennek engednek, életveszélynek teszik ki a reformátort, és könnyen meglehet, hogy máglyára küldik, mint oly sok szellemi elődjét. Ezért tiltakoztak, hogy Rómába menjen, és kérték, hogy Németországban vizsgálják ki ügyét. Végül így is történt. Luthert Wormsba, az 1521-ik évi Birodalmi Naggyűlésre1 idézték, és oda jött – vádlóival együtt – a német-római császár, V. Károly, és a legmagasabb birodalmi méltóságok. A pápai képviselő, Girolamo Aleandro pápai nuncius itt arra kérte a polgári hatalmat, hogy Luther t haladék nélkül állítsa törvény elé, és vesse börtönbe.
Amikor bírái elé állt, azok felszólították Luthert, hogy vonja vissza tanításait. De a reformátor a Szentírásra hivatkozott, hogy abból mutassák be tévedéseit. Ő más tekintélyt a hit dolgában nem tudott elfogadni. Ellenfele, dr. Johann Eck, elnöklő pápai tisztviselő az egyházi hagyományokra hivatkozott, amelyek azonban Luther számára már nem bírtak tekintéllyel és súllyal. Így Luther az Ige mellett maradt és az abból megfogalmazott érvei alapján győzelmet aratott, az ellenfél pedig az egyházi hagyományokkal sem tudta hatásosan megcáfolni Luther tanait.
- Luther védőbeszédének zárószavai a Worms-i Birodalmi Naggyűlésen. Forrás: Martin Brecht: Martin Luther. Philadelphia, Fortress Press, 1985-93, 1. kötet, 460 oldal.
Nemsokára Luthert kiátkozta az egyház és eretneknek bélyegezte. Válaszként erre Luther elégette az őt kiátkozó iratot, kifejezve ezáltal, hogy ő sem fogad el tovább tekintélyként semmit sem, ami nem áll összhangban a Bibliával. Az egyház követelésének engedve a császár is törvényen kívül helyezte Luthert, akinek eszerint tilos volt bármilyen segítséget nyújtani, és bárki, busás jutalom fejében, bármikor megölhette. De Valaki, Akinek nevét a bátor reformátor nem szégyellte megdicsőíteni, őrködött felette…
Mivel a császár által aláírt menlevél jogot adott neki arra, hogy először hazamenjen Wittenbergbe, nyomban hazaindult. Ezt használták ki azok, akik életéért aggódtak, és a hazafele vezető úton, rablótámadást színlelve elrabolták, és egy időre titokban biztos helyre, Wartburg várkastélyába rejtették el.
De ekkor már a polgári hatalmasságok is láthatták, hogy a Biblia szerint Luthernek van igaza. Frigyes, Szászország tekintélyes választófejedelme vette védelme alá a reformátort és a reformáció ügyét, amelynek a jelmondatává a Sola Scriptura, Sola Fide és Sola Gratia2 hármas elve vált.
A következő számunkban arról írunk, hogy miként terjedt el a reformáció Magyarországon és szülőhazánkban, Erdélyben.
(Folytatjuk)
Filep István, lelkész, (Kolozsvár)
- A Német-Római Birodalomról van itt szó.
- Csak a Szentírás, csak a Hit, csak a Kegyelem (latinul).
