A kalotaszegieket sok közös vonás jellemzi. Erős nemzeti azonosságtudatot ápolnak és a hagyományőrzésük is példaértékű. Ha az idegen először lép be a mintegy negyven kalotaszegi település valamelyikébe, észreveszi, hogy kevés kivétellel templomtornyaikat nem kereszt díszíti, hanem gömb. A kalotaszegi magyarság túlnyomó többsége ugyanis református.

Kalotaszeg szép múltbéli fejlődése azzal is magyarázható, hogy a reformáció oldalára álltak, akkor, amikor a nyugati egyház katolikusokra és protestánsokra szakadt. És ma is túlnyomó többségében protestáns a kalotaszegi ember. Azért kérdezzük meg magunkat: valóban protestálunk? Mégis mi ellen?

Mi is a reformáció?

Még mielőtt újragondolnánk hogyan vált Kalotaszeg reformátussá, idézzük fel a reformáció történetét.

Ma már a reformáció szót sokan a hitújítással helyettesítik. Nem azt
mondják, hogy reformáció, hanem hogy hitújítás történt. De a hit örök, nem lehet sem öregbíteni, sem újítani. Igazából a reformáció nagy célja az volt, hogy visszaállítsa az evangéliumi tanítást, amely az évszázadok folyamán eltorzult. Eszköze az ige hirdetése volt. Heltai Gáspár kolozsvári reformátor is így foglalja össze a reformáció lényegét: „…tétúl (értsd: itt-ott) villámlani kezde az Úristennek igéje.” Ez volt a reformáció lényege, hogy visszavezesse az embereket Isten igéjéhez.

Miért kellett visszavezetni? Ahhoz, hogy valamit szükségessé váljon vissza formálni, először el kellett formálódnia. A deformációnak meg kellett előznie a reformációt.

Már a kereszténység első századában megfogalmazta Pál apostol, az ihletett író, hogy az egyházban majd bekövetkezik a „szakadás” (2Teszalonika 2:3), a törvényszegés titkos bűne miatt (7. vers).

Ahogy a századok teltek, és az üldözött keresztényeket felváltották azon új keresztény nemzedékek, akiket már nem üldözött a az addig pogány Római Birodalom, maguk a keresztények kezdték egyre lejjebb engedni az evangélium által lefektetett színvonalat.

Miközben a Nyugat-Római Birodalom meggyengült, majd megsemmisült, Róma városának püspöke egyre nagyobb befolyásra tett szert, és a hatodik században már kialakult a pápaság intézménye. Róma püspökét Péter apostol utódának tartották, azonban az egyre növekvő gazdagság, a világi és katonai hatalom lassan elvezetett a kezdeti apostoli egyszerűségtől, s nőni kezdett a más véleményen levőkkel szembeni türelmetlenség, míg végül erőszakba torkollott.

A középkori keresztény Egyház gyakorlatába fokozatosan olyan tanítások férkőztek be, melyeknek nem volt szentírási alapjuk, avagy teljesen ellentmondtak egyes bibliai elveknek, mint például a bűnbocsánat és üdvösség módjának (nem cselekedetek által, hanem csupán ingyen, kegyelemből – Efézus 2:8–9)¹ és Krisztusnak, mint egyedüli közbenjárónak (1 Timóteus 2:5–6)² a problémakörében.

Ezenközben a középkori Európában, a leszegényített, nyomorgó embertömegek reményvesztetten élték életüket. A Bibliát, Isten szavát ekkorra elzárták az emberektől, a misét pedig a közember számára érthetetlen nyelven – latinul – celebrálták. Az Isten Igéjét nélkülöző világot nyugtalanság, háborúk, járványok, írástudatlanság és kizsákmányolás jellemezték, míg a klérus jó része sajnos pompában és bűnben élt. Mintegy ezer éven keresztül (VI–XVI. század között) sötétség borult az emberiségre. A sötét középkornak nevezzük ezt a szakaszt.

A reformátor

De a világosság mindig legyőzi a sötétséget. És az emberiség nappala már pirkadni kezdett. 1483. november 10-én, a németországi Eislebenben megszületett Luther Márton, aki felforgatta hitével és bátorságával az egész világot. Pál apostoltól errefelé nem született a világon ilyen ember, aki ennyit tett volna Isten igazságáért.

Ki is volt Luther? Polgárosodó bányászcsaládban született, olyan szülők gyermekeként, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy fiuk tanulhasson, és egy napon ügyvéd lehessen.

De Márton másképpen gondolta. Tanulni ugyan nagyon szeretett, csakhogy más pályára került, mint amit szülei szerettek volna számára.
Előbb Ágoston-rendi szerzetes, majd katolikus lelkész lett belőle, később pedig kiemelkedő teológiatanárává vált a híres wittenbergi egyetemnek.

Mindezen idő alatt Luther mégis nyugtalan volt. Nem annyira az egyház állapota, mint saját lelki vívódásai miatt gyötrődött. Sehogyan sem talált békére. Úgy érezte, bűnös volta miatt Isten nem fogadja el őt, és halála után a pokolra fog jutni, ezért mindent megtett, csakhogy lelki békére leljen – de hasztalan. Azt mondta, ha élt addig szerzetes, aki jó cselekedeteivel és önsanyargatásával kiérdemelhette volna a mennyet, akkor ő mindenképpen…, de a békét még mindig nem találta.

Ezután a végsőre is rászánta magát. Elzarándokolt Rómába – és végül valóban ezen út folyamán történt valami, ami által majd megbékélhetett Istennel.

Pilátus lépcsőjén

Amikor Luther Rómába ért, sok lelki békét kereső emberrel együtt mászta meg, térden csúszva, a Pilátus lépcsőjét (az akkori vallási vezetés azt állította, hogy a római székesegyház előtt lévő lépcső ugyanaz, mint amelyen Krisztus állt Jeruzsálemben, amikor Pilátus elítélte, és egy csoda folytán Rómába átkerült…), abban a hitben, hogy aki itt felmászik, annak minden bűne meg lesz bocsátva.

Ám miközben a lépcsőfokokon felfelé haladt, hirtelen úgy tűnt szá- mára, mintha mennyei szót hallott volna: „Az igaz ember pedig hitből él.” (Róm 1:17) Ekkor, fölocsúdva, gyorsan fölállt. Rádöbbent arra, hogy neki nincs semmi keresnivalója itt, hiszen ha valóban hisz Jézus Krisztusnak az emberért hozott keresztáldozatában, akkor Isten elfogadja, megigazítja, és ezáltal békessége lehet. Szívébe ekkor valódi béke költözött. Gyorsan eltávozott Rómából, és hazament Wittenbergbe, ahol az emberek figyelmét azontúl Jézus áldozatának hitben való elfogadására fordította, a valódi bűnbocsánat elnyerése érdekében, valamint arra, hogy úgy amint vannak, adják át magukat Istennek , aki a Jézus érdemé- ért biztosan üdvözíteni fogja őket.

A bűnbocsátó cédulák

Ebben az időben az egyház mérhetetlen költekezésekbe bocsátkozott. A pápai állam olyan háborúkba keveredett, amelyekhez, mint keresztény egyháznak semmi köze sem kellett volna, hogy legyen. Ráadásul a római székesegyházat is modernizálni akarták, s mindezekhez anyagi fedezetre volt szükség.

Erre az akkori egyház arra gondolt, hogy árúba bocsátja az üdvösséget, amiért is kitalálta a bűnbocsátó cédulák rendszerét. Ez abban állt, hogy a Róma megbízottai településről településre jártak, és különböző bűnöket„eltörlő” cédulákat árultak jó pénzért. Azt hirdették, hogy annak, aki egy ilyen, a pápaság által kibocsátott papírdarabot vásárol, bűnei garantáltan megbocsáttatnak – s tették ezt anélkül, hogy az igazi megtérést és a Jézusban, mint egyedüli Üdvözítőben való hitet kihangsúlyozták volna. De nem csak az élőkre gondoltak. Ha valaki elhunyt szerettei számára is cédulát vásárolt, azokat is kiválthatta a purgatórium tüzéből. Ez pedig akkora üzletet jelentett, hogy Európa leggazdagabb bankárcsaládja, a Fuggerek vállalkoztak az üzlet lebonyolítására.

A szegény, tudatlan emberek, akiket Lutherhez hasonlóan vádoltak bűneik, mindent megtettek annak érdekében, hogy ezáltal lelki nyugalomra tegyenek szert.

Így történt egy napon, hogy Tétzel János pápai megbízott a búcsúcédulákkal Wittenberg városába érkezett. Beszédét elkezdve, azt állította, hogy e cédulák révén még azt a bűnt is megbocsátja Isten, amit a vásárló majd a jövőben fog elkövetni. Kapott is a helyzeten egy éleseszű polgár. Az illető vásárolt is egy cédulát a Tétzel aláírásával arra az esetre, hogy ha holnap majd vétkezik, az nem tulajdoníttatik számára bűnnek. Másnap – mivelhogy vétke már előre rendezve voltellopta Tétzeltől a teli pénzes ládát.

Az ügy a fejedelem elé került, ahol Tétzel vádolta az illető polgárt. A polgár ekkor megmutatta a Tetzel által aláírt cédulát, amire is a fejedelem felmentette az illetőt.

De volt ennél nagyobb gondja is Tétzelnek. Luther Márton szörnyen felháborodott, amikor minderről értesült. Gyorsan tollat ragadott és kilencvenöt tételben megírta a Szent- írás alapján kigondolt ellenérveit a bűnbocsátó cédulák ellen, melyeket azután 1517 október 31-én, a Mindenszentek napi búcsú előestéjén, kifüggesztett a wittenbergi vártemplom kapujára, azért hogy mindenki megtudhassa az igazságot: nem a bűnbocsátó cédula a megoldás a bűnre, sőt, semmilyen más emberi cselekedet, hanem csak a Jézus Krisztus vére hozhat békét és üdvösséget (Zsidók 9:14).³

Hol kezdődött el a reformáció?

A mai protestáns világ úgy tud- ja, hogy a reformáció a wittenbergi vártemplom kapujánál kezdődött és hogy a bűnbocsátó cédulák leleplezésével kezdte el Luther a munkát. Ám a reformáció valójában a „Pilátus lépcsőjén” kezdődött, akkor, amikor Luther rádöbbent, hogy nyugtalanságára csakis Krisztus jelenti a meg- oldást és a békét.

A wittenbergi esemény mindössze ennek természetes következménye volt. Mielőtt a Biblia igazságért szállt volna harcba, Luther előbb megbékélt Istennel, és az Ő Igéjét vette kezébe. Előbb önmagát győzte le az Ige kardjával, és csak utána szállt harcba Sátán minden seregével.

Kedves Olvasó! Ma is erre a fajta hitre van szükségünk ahhoz, hogy Jézus Krisztus által elnyerjük bűneink bocsánatát és a felettük való győzelmet, végezetül pedig – az Ő kegyelme révén – az örök életet, amit adjon meg az Úr mindannyiunknak. Ámen.

A következő cikkünkben arra emlékezünk, hogyan hozta lázba az egész világot Luther kilencvenöt tétele. Addig is Isten áldó keze őrizzen mindenkit!

Filep István

lelkész, (Kolozsvár)

---