Egyik történetírónk szerint, „A kereszténység történetében Jézus Krisztusnak az igehirdetésén és munkálkodásán kívül a legfontosabb és legmesszebbre ható mozzanat a reformáció volt1.” Hatásai máig érezhetőek az emberiség felfogásában, viselkedésében. Kalotaszeg életét is nagyban befolyásolja, hogy a reformáció folytán Isten igéjét tisztán, magyarul hallgathatjuk már évszázadok óta. Az erkölcs fennmaradását, a család erejét, a gazdasági kibontakozást jelentős mértékben köszönhetjük ennek a mozgalomnak, ébredésnek.
Villámcsapáshoz hasonlítható, ahogyan elkezdte Luther ezt a munkát, de a tarlón terjedő tűznél is gyorsabban bejárta a világot üzenete. Jelen cikkünkben arról írunk, miként jelent meg a reformáció eszméje Magyarországon, illetőleg az akkor még hozzátartozó Erdélyben.
Első biztos adatunk a Szathmári György esztergomi érsek 1521-ben írt körlevele, mely szerint az ország minden nevezetesebb városának szószékeiről nyilvánosan átkozott- nak kellett nyilvánítani a Luther tanait2. Ezzel próbálta az egyház e képviselője már csirájában elfojtani a magyar reformációt. Ugyanerre törekedett a Ferences rend főnöke is, aki ebben az évben arról rendelkezett, hogy szerzetesei a „lutheri dogmatizálás pestise ellen3” imádkozzanak és prédikáljanak.
Valamivel kevesebb, mint négy év telt el a reformáció napjától ezekig a rendeletekig. Ha azonban átgondoljuk, mit is tartalmaztak ezen felhívások – azaz, hogy általánosan felhívták a figyelmet a lutheri mozgalomra – akkor egyértelmű, hogy a reformációnak már jelen kellett lennie jóval hamarabb is Magyarországon. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy eszme sohasem azonnal ragadja magával mindazokat, akik hisznek majd benne, s így egyértelmű, hogy egyesek már hónapok vagy évek óta foglalkozhattak a reformáció gondolatával.
Jelentős a magyar reformáció története szempontjából az is, hogy Werbőczy István, Magyarország nádora, aki beosztása révén a király után a legnagyobb magyar méltóságnak számított, 1521. március 2-án németországi, a wormsi birodalmi gyűlésen való tartózkodása során ebédre hívta meg Luther Mártont, igyekezve ez alkalommal rávenni őt tanainak visszavonására4.
De kik lehettek Magyarhon azon legelső polgárai, akik a reformáció oldalára álltak? Az eszmét minden bizonnyal a magyarországi német anyanyelvű diákok hozták magukkal, akik egy, két vagy akár több évre is kiutazva németországi tanulmány- útra, az ott lévő híres egyetemeken találkozhattak az új tanítással. Másrészt ott voltak a német anyanyelvű kereskedők is, akik mind németekkel, mind magyarokkal való rendszeres érintkezésük során, terjesztőivé válhattak a hit ezen új meglátásáról szóló, portékáik közé rejtett könyveknek és füzeteknek.
Erdélyben a szászok vállaltak jelentős szerepet a reformáció elterjesztésében. Pamflinger Márk szebeni bíró, minden tilalom ellenére megvédte városában az éppen elinduló mozgalmat. Hasonlóan történt a Barcaság más településein is: Brassóban és más városokban rövid idő leforgása alatt tárt kapukkal fogadták a reformációt – jórészt a nagy szász teológus, Johann Honterus hatására. Erdélybe tehát a szászok hozták be elsőként a lutheri elgondolásokat.
Álljunk meg egy zárójel erejéig. Kik is voltak tulajdonképpen az erdélyi szászok? András király telepítette át őket szűk hazánk keleti és délkeleti részére, miután a székely határőrség nem tudta megvédeni az erdélyi hágókat a tatárok betörése ellen a tizenharmadik században. szászok külön autonómiának örvendtek Magyarországon, akárcsak a többi, testvérként befogadott nép – mint a kunok vagy a jászok – de velük ellentétben ők nem olvadtak bele a magyarságba, hanem megőrizték nemzeti és nyelvi azonosságtudatukat. Körükben csírázott tehát ki a reformáció palántája elsőként Erdélyben, hogy azután tőlük átterjedhessen a magyarságra is, elsőként olyan szász-magyar vegyes városokban, mint például Kolozsvár.
Évszázadokkal később, a 19–20. század fordulóján, az erdélyi szászok voltak azok, akiknek körében gyökeret vert egy újabb érdeklődési hullám Isten igéje iránt, mely azután szintén éreztette hatását a magyarság körében. Végül, nemrég, több mint hétszáz év együttélést követően, mintha egy láthatatlan kéz vitte volna őket vissza Németországba. Talán azért, hogy ott legyenek a keresztény hit védelmezői? Ha igen, akkor napjainkban sajnos bőven akad munkájuk Németországban…
Nemcsak a szászok álltak a reformáció oldalára, hanem a társadalmilag magasabb pozícióban álló személyek közül valók is. Habsburg Mária királyné például, aki II. Lajosnak, a mohácsi csatában elesett királyunknak a felesége volt, reformáció párti udvari papot tartott Budán – Cordatus Konrád személyében. Még akkor is ragaszkodott kedves papjához, amikor a magyar főurak egyike-másika szót emelt ellene, arra igyekezvén kényszeríteni a királynét, hogy távolítsa el őt az udvarból. Nem véletlen az sem, hogy Luther Márton is levelet ír Mária királynénak, melyben méltányolja a reformáció iránti rokonszenvét és bátorítja, hogy tartson ki az igaz hit mellett. Évekkel később, amikor Cordatus Konrád már nem tartózkodhatott tovább Budán, Németországba távozott és azután már Luther asztaláról élt. Luther Márton lejegyzett asztali beszélgetéseiben többször találkozunk Cordatusszal, aki a magyarországi reformációról számol be.
A következő cikkünkben arról írunk, miként védelmezte Mária királyné – és vele együtt más akkori fontos személyek is – a reformáció lángját.
Filep István lelkész, Kolozsvár
- Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. 6. kötet
- Schmitth: Archepiscop Srigonienses. II. Kiad. 1758. II.k, 32.
- Karácsonyi János: Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából. I. köt., 42.
- Századok 1876, 467.
