
Babsaláta
Ez egy télen-nyáron könnyen elkészíthető, finom és tápláló salátakeverék.
Kevés vízben egy- vagy akár kétféle, színes- és fehér babot is megfőzünk. Leszűrjük, majd miután kihűlt, vékony karikákra vágott vöröshagymával, egy-két evőkanál étolajjal keverjük össze, majd ízlés szerint sót, citromlevet adunk hozzá. Apróra vágott – vagy szárított – petrezselyemzölddel, esetleg szárított bazsalikommal (busuioc) fűszerezhetjük. Díszíthetjük szeletekre vágott főtt murokkal és szép petrezselyemlevelekkel. Hidegen, jóféle barna kenyérrel fogyasztjuk.
Figyelem! Salátakeverékek
Finom ízük, emésztésre gyakorolt jótékony hatásuk, laktató, ám nem hizlaló jellegük, valamint vitamin, ásványi só, rost és számos, gyógyhatású növényi vegyület (fitokemikália) tartalmukból kifolyólag étkezéseink nagyon fontos összetevőivé kellene válniuk, főleg a nyers zöldségekből, levelekből készülteknek (paradicsom, uborka, fejes saláta, káposzta, paprika, sóska, spenót stb.).
Bármilyen zöldségből készült salátakeverék általunk javasolt legegyszerűbb alapja a helyesen hozzáadagolt só, citromlé és étolaj keveréke.1 E recept- alap esetében mindig mindhárom összetevőnek jelen kell lennie, és a jó ízlés segítségével vigyáznunk kell ezek arányára is. Ezen túlmenően különböző fűszernövényeket (zöldkapor, peterzselyemzöld, bazsalikom, majoranna, stb.), és amennyiben egészségünk megengedi, ízlés szerint hagymát vagy fokhagymát is keverhetünk hozzájuk. Ha a zöldségeknek nincs levük – mint pl. a fejes salátának – akkor egy kis vizet is tölthetünk a salátakeverékhez.
Ha nincs otthon citrom, citromsó (acid citric vagy sare de lămâie) és kevés víz keverékével helyettesíthetjük. A fehér vértestekre és a keményítő felszívódására gyakorolt káros hatása miatt, amennyiben lehetőségünk van rá, kerüljük az ecetet.
Az étolajok manapság kapható választéka nagy, az olívaolajtól kezdve a szója-, kukorica-, szőlőmag-, szezámés egyéb olajokig. Ezek mind nagyon egészségesek, ugyanakkor a minden konyhában kéznél levő, egyszerű napraforgóolaj is kitűnően megfelel a célnak.
A zöldségből készült salátákat frissen jó elfogyasztani, mert ha sokáig tároljuk őket, már nem annyira ízletesek. Használjuk fantáziánkat a saláták készítésénél és díszítésénél, s a család egészséges és kedvelt ételeivé válnak. Másrészt, kockára vágott sajttal, keménytojással, gombaszeletekkel együtt főfogásként fogyaszthatjuk őket.
1 Léteznek egyéb salátaöntet változatok is, melyek joghurttal, majonézzel, tejföllel, ecettel, avagy más alapanyagokkal készülnek, a fenti recept ugyanakkor könnyű és kalóriaszegény.

Kedves kalotaszegiek!
Lassan eljött a tavasz, amikor a pázsiton sokfele rengeteg aranyszínű gyermekláncfű virág pompázik, szívet-lelket gyönyörködtetve. Gondoltuk volna, hogy Teremtőnk valami nagyon finomat és hasznosat rejtett el beléjük számunkra? Íme az Ő egyik tavaszi ajándéka:

Gyermekláncfű-saláta
A lehetőleg minél zsengébb, még nem túl kifejlődött virágú gyermekláncfű leveleiből egy csokorral leszedünk, jól megmossuk, majd keresztben vékony csíkokra vagdaljuk. Tálban összekeverjük apróra vágott zöldhagymával és két-három szeletelt, vagy apró reszelőn lereszelt hónapos (piros) retekkel, valamint egy pici olajjal. Erdei salátát, vagy zsenge fejes salátát is vagdalhatunk hozzá. Sóval, citromlével ízesítjük. Azonnal fogyasztandó. Finom barna kenyér, kemény tojás, telemea- vagy juhtúró, füstölt sajt illik hozzá.
Megjegyzés: ez a fajta elkészítési mód jócskán enyhíti a levél keserű ízét, amelytől azonban nem kell félnünk: a benne levő kesernyés és más gyógyanyagok nagyon jót tesznek a téli étrend következtében megfáradt epének és az emésztésünknek. Ha a gyermekláncfű leveleit egészben hagyjuk, jól mutat és úgy is finom.