„Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, ha valaki az ő nevét hiába felveszi.” (2 Mózes 20:7)
Ha van bűn, amelyet ma és azonnal el kell hagynunk, akkor ez az. Szinte nem lehet olyan helyet találni ma – legyen az építőtelep, az iskolák folyosója, vagy az otthonok mindennapos légköre – ahol a gyermek már kora ifjúságától ne találkozna és ne szokna rá Isten nevének tiszteletlen használatára, sőt gyalázására. Ezt az ördögi célt mozdítja elő az úgynevezett akciófilmek és egyéb műsorok nyelvezete is, melyek különösen a magyar szinkronban, jól „megfűszerezve” megmérgezi a nézők lelkét és elméjét, eltávolítva őket Krisztustól. És ha a Jó Pásztortól távol kerül az Ő báránya, vajon kinek a karmai közé fog esni…?
A pusztában vándorló, Egyiptomból nemrég kijött Izrael népét Szabadítójuk a legsúlyosabb büntetést helyezve kilátásba óvta e bűntől, mégis egy napon az Urat tisztelő nép közepette, veszekedés közben az egyik férfi káromolta az Isten nevét. Ekkor így szólt az Úr Mózeshez: „Vidd az átkozódót a táboron kívül, és mindazok, akik hallották, tegyék kezeiket annak fejére és kövezze agyon azt az egész gyülekezet.” (3 Mózes 24:14) Ma egyesek számára talán túl szigorúnak tűnhet e büntetés, de nézzünk csak körül: hová fajult napjainkra az a társadalom, ahol sem Istent nem félik, sem az embert nem tisztelik…?
Másrészt, többször hallottam már a következő véleményt: „Hát, igen, X vagy Y nagyon jó mesterember, és a szíve is arany, csak sajnos a szája csúnya…” Erre az Úr Jézus szavaival válaszolhatunk: „Mert a szívnek teljességéből szól a száj.” (Máté 12:34) Itt arról van szó, hogy amivel a szív telve van, és ami túlcsordul a szívünk kelyhéből, abban részesítjük környezetünket, annak áldására vagy átkára. Tehát, amilyen a beszédünk, olyan a mi szívünk is.
Milyen az én és a te beszéded, kedves Olvasó? Mit hallanak tőlünk gyermekeink, barátaink, ha esetleg nem találjuk a kulcscsomónkat, vagy véletlenül ujjunkra ütünk a kalapáccsal? Milyen szavak szállnak fel a menny felé autóvezetés vagy a vasárnap délutáni focizás közben, örökre beíródva tanúságul életünk krónikájába?
E parancsolat ugyanakkor nem csak a káromkodást tiltja, amit szíve mélyén mindenki bűnnek tart, hanem Istennek, a mi Urunk és Megváltónk nevének indulatszóként, örömünkben-bánatunkban való helytelen, „hiába” való használatát is. Amikor ezt elkezdjük gyakorolni, fokozatosan elveszítjük Isten iránti tiszteletünket, és szívünkből, életünkből kihal az Istenfélelem1. „De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak, számot fognak adni az emberek az ítélet napján.” (Máté 12:36)2
Ennek értelmében minden trágár, obszcén, gyalázó beszéd, mely népünket kis kortól kezdve megmételyezi, és amellyel az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embertársunkat illetjük, annak Alkotóját is megsérti úgy, ahogy nekünk is fájdalmat okozna, ha azt hallanánk, hogy valaki a szeretett gyermekünket gonosz szavakkal szomorítja meg…
Mindezekre gondolva Pál apostol ekképpen inti az akkori keresztényeket:
„Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzon, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. (…) Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt.” (Efézus 4:29,31) „Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat: haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.” (Kolossé 3:8)
Ugyanakkor, e parancsolatnak van egy másik, átvitt értelme is. Amikor egy lány férjhez megy, új családnevet vesz fel – a férjéét. Az Egyházat a Biblia mint Krisztus menyasszonyát mutatja be3, és így mi, mint keresztények, mint az Ő Egyházának tagjai – melyben Ő a Fő, mi pedig a „test- részek4” – a Krisztus nevét vettük fel. De vajon miként viseljük az Ő nevét? „Hiába vettük-e fel”, méltatlanul neveztetve keresztyéneknek, azaz „krisztusiaknak”, avagy dicsőséget hozunk az Ő nevére életünk és példánk által?
Elszorult szívvel, de Isten kegyelmében, irgalmában és újjászülő erejében bízva búcsúzunk Jakab és Pál apostolok szavaival:
„Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. (…) Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” (Jakab 4:8,10)
„A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett…” (Kolossé 4:6)
Jancsó Erik, Szászfenes
- Melynek hiánya azután kimondhatatlan szenvedés forrásává válik az egész emberiség számára.
- Az Új Protestáns fordítás szerint
- Jelenések 19:7–8
- Efézus 4:15–16
