A vasárnap megszentelése mellett felhozott érvelések

1. A vasárnapot Krisztus feltámadásának emlékére kell megünnepelnünk. Valóban ezen a napon támadt fel Krisztus Urunk. Feltámadhatott volna szombaton is, de még halálában is példát mutatott a pihenésre vonatkozólag, és csak a következő napon támadt fel és sehol sem parancsolta meg ennek a napnak a megünneplését.
2. Tanítványai is vasárnap voltak összegyűlve halálának hétvégéjén. Ők azonban nem a feltámadását ünnepelték, ugyanis amíg Jézus meg nem jelent meg nekik, nem is hittek abban (Márk 16:9-13). Az igazság az, hogy a bezárt ajtók mögött próbáltak elrejtőzni a zsidóktól való félelem miatt (János 20:19), és egyszer csak a zárt ajtó ellenére megjelent közöttük Jézus, és ők csak ezután hittek feltámadásában. Nyolc nap múlva a Mester ismét alálkozott tanítványaival, ekkor a hitetlen Tamás is közöttük volt.
3. Az első pünkösd is vasárnapra esett, hiszen ekkor áradt ki a Szent Lélek az apostolokra. Bármelyik napon is történt ez az esemény, még ha éppen, vasárnapra is esett, ettől e nap még nem tekinthető ünnepnek, amennyiben Isten ezt a napot nem áldotta és nem szentelte meg, illetve nem is rendelte el annak megünneplését.
4. Apostolok Cselekedetei 20:7 szerint Pál apostol és munkatársai Troásban a hét első napján együtt voltak az ottani hívőkkel, és részt vettek a kenyér megtörésében. Pál éjfélig prédikált, mert másnap tovább akart menni. Sokan ezt úgy értelmezik, hogy itt istentiszteletről, mi több, úrvacsoráról van szó. Az említett bibliaversből ez nem tűnik ki egyértelműen. Csak a kenyér van megemlítve, de az úrvacsorai borról itt nem olvashatunk. Ugyanakkor a kenyér megtörése az őskeresztényeknél mindennapos gyakorlat volt (Apostolok Cselekedetei 2:46-471). Ezek az alkalmak szeretetvendégségek voltak. Ilyen alkalom lehetett a Troási összejövetel is, egyfajta búcsúest. 3 Mózes 23:32-ből megtudhatjuk, hogy az ünnepek naplementével kezdődtek, és a következő naplementével végződtek, de hasonló módon számították a többi nap elejét és végét is. (Lásd a Teremtéstörténetben 1 Mózes 1:5, 8, 13, 19, 23, 31. verseket.) Ennek alapján két értelmezési lehetőség van. 1. – A Troási búcsúest lehetett szombat este, azaz a vasárnap első óráiban. Pál apostol nem ünnepelte ezt a napot, reggel ugyanis már tovább utazott. 2. – Ha vasárnap este volt az összejövetel – a fentiek fényében –, a Biblia szerint a hétfő első óráiról van szó. Nincs feljegyezve, hogy Pál akkor és ott hangoztatta volna a vasárnap szentségét.
5. Korinthus 16:1-3 – „Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, amiképpen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképpen cselekedjetek. A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, amit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek. Mikor pedig megérkezem, akiket javalltok leveleitek által, azokat küldöm el, hogy elvigyék Jeruzsálembe a ti ajándékaitokat.” Ebben a három versben nyoma sincs a gyülekezésnek vagy istentiszteletnek a hét első napján. Mindössze arról van szó, hogy a hívők megsegítésének szánt alamizsnát mindenki tegye félre magánál, majd a korinthusiak által javasolt személyek Pál levelével együtt vigyék el a segélyeket Jeruzsálembe.
6. Jelenések 1:10 – „Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét.” Vasárnap kapta volna János a látomást? A vasárnapot, azaz a hét első napját a Biblia sehol sem nevezi az Úr napjának. János – a vasárnapról beszélve – más helyeken is a hét első napjaként említi csupán (lásd János 20:1, 19). Csupán a későbbi századokban kezdték el a hét első napját az Úr Napjának nevezni, majd Krisztus után 386-ban, az aquilea-i zsinaton hivatalosan is a „Dies Domini” – az Úr Napja – nevet kapta. (Mindaddig a rómaiaknál ennek a napnak a neve „Dies Solis”, azaz a Napnak – mint égitestnek – a napja) volt). Tehát az, hogy János az Úr napján kapta a Jelenések 1:10-ben leírt látomást, csak azt jelentheti, hogy az esemény szombaton történt. A Biblia csak ezt a napot nevezi az Úr napjának (2Mózes 20:10: „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja…”). Ésajás próféta könyvében pedig ezt olvashatjuk: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj, mert az Úr szája szólt.” (Ésaiás 58:13-14). Ésaiás 65:17-ben egy másik ígéretet találunk, mely szerint Isten új eget és új földet teremt. Erről olvashatunk Jelenések 21:1-ben is. Ésaiás 66:23-ban meg van írva: „És lesz, hogy hónapról hónapra, és szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr.” Ez azt igazolja, hogy a szombat pihenő és imádati nap lesz még az örökkévalóságban is.

László Jenő, nyugdíjas, Kolozsvár

Megjegyzés

Egyesek, mindezek után, azt kérdezhetnék: Ha a szombatot meg kell tartani, akkor miért nem kell, ugyanígy, körül is metélkedni? Elérkeztünk ezennel az Ó- és az Újszövetség közötti különbséghez.
Az ószövetségi áldozati rendszer, mint említettük, előremutatott az Úrnak, Isten Bárányának végső, nagy áldozatára. A kereszthalálkor a templomi kárpit meghasadása2 jelezte e rendszer megszűnését – ám az alapelv megmaradt: most is vérrel közeledünk Isten elé, de nem földi templomban és földi bárányok vérével, földi papok közbenjárásával, hanem imában, a mennyei templom kárpitja mögé, Jézus vérével és annak érdeme révén, valamint az Atya trónjánál való főpapi közbenjárása által 3. Ami a körülmetélkedést illeti: ezt a jelet Isten Ábrahámnak és az ő leszármazottainak adta. Galata 3:29 szerint, mi keresztények valóban Ábrahám magva vagyunk, és az első Egyházban is sok vita folyt e jelnek szükséges vagy szükségtelen voltáról. A Cselekedetek 15-ben leírt jeruzsálemi tanács határozata4 és más igehelyek alapján azonban elmondhatjuk, hogy az ihletett írás szerint eme, az Isten népéhez való tartozást bizonyító rendelkezés megszűnt, és helyébe a víz és Szentlélek általi, hitvalló keresztség lépett:
Róma 2:28-29: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképen az, sem nem az a körülmetélkedés, ami a testen külsőképen van: hanem az a zsidó, aki belsőképen az, és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés, amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”
Kolossé 2:10-12: „És ti Őbenne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak, akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében, eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból.”
János 3:5: „Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

(Jancsó Erik)