Ha a Kolozsvártól délre emelkedő Borháncsi-tetőre felkapaszkodunk, gyönyörű kilátásban lesz részünk: balra a Szopori-erdő és az alatta fekvő völgy, jobbra a Feleki-domb kertes-mezős oldala, előttünk pedig a titokzatos, hűs Györgyfalvi erdő gyönyörködteti szemünket. Az erdő zöldes-aranyszínben játszó lombfolyosóján áthaladva, minden átmenet nélkül, hirtelen beérkezünk a Kolozsvár környéki falvak sokak szerint legszebbikébe: Györgyfalvára.

Egy gyönyörű, augusztusi szombat délutánon erre vitt utunk, a dús kertekkel borított faluba, ahol talán a világ legfinomabb körtéje, és a legkülönlegesebb, zamatos almafajok teremnek, ahol szárazság idején is ott találod a levelek alá rejtőzve a ribiszke fürtjeit, és ahonnan régi időktől fogva, szorgalmas asszonyok járnak be segíteni a kolozsvári házak, lakások tisztán tartásában. Tartsanak hát velünk!

Falvaink népünk bölcsőjét jelentik, ahol az Isten által megáldott föld táplálta és nevelte őseinket, a templomaink harangszavának, a madarak énekének, és a nyájak kolompcsengésének szívekhez beszélő zenéjétől kísérve.

Várjuk-e a Feltámadás dicső hajnalát, amikor Istenfélő felmenőinkkel és minden korok üdvözültjeivel találkozva, a Jó Pásztorunkkal, a mi drága Üdvözítőnkkel együtt barangolhatjuk majd be, örök időkön át, a menny és az újjáteremtett Föld csodás tájait? Az Úr segítsen meg minden kedves Olvasót minderre! Ámen.

(J.E.)