Ez a mi Megváltónk, Jézus Krisztus nevének második eleme, és a görög Christos magyarosított formája, amely felkentet jelent, és a chrio ‚fölkenni’ igéből származik. Az ószövetségi héber nyelvű megfelelője a Mashiach (magyarosan Messiás), amely ugyancsak Felkentet jelent, a héber mashach ‚fölkenni’ igéből.
De mit is jelent a felkenés aktusa, és honnan ered?
Az Úr meghagyta Mózesnek, hogy készítsen egy különleges összetételű kenetet az akkori legdrágább fűszerekből (folyékony mirhából, fahéjból, balzsamos nádból, kásziából) és olívaolajból, pontos arányok szerint, amellyel ezután meg kellett kennie a szent sátor felszerelését, majd utána Áron főpapot és fiait is a papságba való beiktatáskor ( lásd 2Móz 30:22- 30). Mindez a szentséget, az Isten számára való félretettséget jelképezte: „Így szenteld fel azokat, hogy igen szentek legyenek.” (29. vers)
Felkenetésben részesült a király is: Sámuel próféta, Isten parancsára királlyá keni fel például Dávidot (1Sám 16:1,12–13). Hasonló módon a próféták is felkenetésben részesültek bizonyos esetekben, amint azt 1Kir 19:16-ban olvassuk, ahol Isten megparancsolja Illésnek, hogy Elizeust tegye prófétává a maga helyébe. Jézus, a Krisztus, – azaz a Messiás vagy Felkent – mindhárom szerepet betöltötte.
Ő a mi főpapunk:
„Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtelen…” (Zsid 7:26, Új Prot. Ford.)
„…olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának jobbjára ült a mennyekben…” (8:1, ugyanott)
Ugyancsak ő a mi királyunk is:
„Ezek a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya…” (Jel 17:14)
„…íme egy fehér ló, es aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, (…) Ruhájára és derekára az a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jelenések 19:11,16)
Harmadsorban, Őbenne volt a prófétai ajándék is, amikor mint e földön járt legnagyobb próféta, belelátott az emberek szívébe, avagy bemutatta a jövő eseményeit (lásd Máté 24 fejezetét). Máté 13:57-ben, a názáretbeli elutasítását követően, Jézus így szólt: „Nincs próféta tisztesség nélkül, hanem csak az ő hazájában és házában.” E mondatot úgy is értelmezhetjük, hogy Jézus itt magát prófétának vallja.
Az Ószövetség a Messiás szót csak egy helyen használja, akkor viszont kétszer egymás után a Dániel 9:25–26-ban:
„A Jeruzsálem újjáépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás fejedelemig hét hét és hatvankét hét van (…) a hatvankét hét múlva pedig kiirtatik a Messiás, és senkije sem lesz.”
Az Újszövetségben szintén csak kétszer találjuk meg a Messiás szót: János 1:42-ben és 4:25-ben, ám görög megfelelőjét, a Christos: ‚Krisztus’ szót több százszor.
Jézus Krisztus, a világegyetem Királya mint üldözött, megvetett és végül kivégzett Vándor járta e bűnös világot, és földi élete során sosem részesült a leginkább neki járó, már említett összetételű szent olaj általi felkenetésben1. Ám annál inkább megbecsülte Őt mennyei Atyja, aki Fiát, annak jordánbeli keresztségekor a Szentlélek ajándékában és felkenetésében részesítette, amikor is a Szentlélek galamb alakjában szállt reá (Mt 3:17). Erre gondol Jézus Urunk is akkor, amikor a názáreti zsinagógában felolvassa a róla szóló, 700 évvel azelőtt Ésajás által írt próféciát:
„Az Úr lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat.” (Ésa 61:1)
A Szentlélek általi felkenetés az, amelyben Jézus Krisztus minden hű tanítványa részesül, s amely által erőt kapunk földi utunk Vele való végigjárására, és a Jézus melletti tanúságtételre:
„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim (…) a földnek mind végső határáig.” (Apostolok Cselekedetei 1:8)
1 Ugyanakkor Mária, Márta testvére, hálából bűnei bocsánatáért, az Úr megfeszítése előtti héten drága nárduskenetet tölt Megváltója fejére és lábaira (lásd Máté 26:6–13, János 12:1–11). Jézus ezt elfogadja, mondván: „…az én temetésemre nézve cselekedte azt.” (Máté 26:12)
