A vesszőből font gyermekkosárnak két típusát ismerjük: az egyik, a négy lábbal ellátott fajta, gyakran hozzátartozott a gyermekszoba bútorzatához, míg a másikat, a két füles változatot,  olykor házon kívül, babakocsi helyett használták. Hordozásához általában két személyre volt szükség,  mintha ezzel is jelezné a szeretetkapcsolatot, mely – ha éppen a két szülő vitte – összekötötte őket egy új életet gyümölcsözve.

Honnan származik e szó?

Ez a szó bibliai eredetű. Mózes második könyvének első két fejezetében azt olvassuk, hogy az akkori fáraó, a rabszolgasorba döntött zsidó nép erőteljes szaporodását megakadályozandó, elrendelte minden újszülött héber fiú megölését. Szülei,  Amrám és Jokebed azonban három hónapig próbálták titokban tartani a kis Mózes létezését, de azután anyja, „… amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partjára a sás közé.” (2  Móz. 2:3 – Új Prot. Ford.)

Mirjám, a nénje távolabb állt, és minden bizonnyal teljes szívéből imádkozott, és magában gyötrődött: „Vajon ki fog rátalálni: a szigorú parancsnak engedelmeskedő katonák, vagy más rosszakarók…? Mi lesz most a gyermekkel?”

Hirtelen királyi kíséret közeledett, de nem a fáraó volt, hanem a lánya, barátnőivel, szolgálóival. Fürdeni  készült a folyóban, amikor megpillantotta a kosarat, cselédjével kivétette. Amint észrevette a kisfiút  azonnal megszerette, és édesapja, a fáraó kegyetlen rendelete ellenére elhatározta, hogy örökbe fogadja. Ennek a különleges fiatal nőnek Isten fontos szerepet szánt: saját fiaként nevelte fel azt a Mózest, aki később Isten népének szabadulásában mint vezető, ugyanakkor mint Isten szószólója és hűséges szolgája vett részt.

Ha ezután megpillantunk egy mózeskosarat, vagy annak valamilyen modern változatát,  jusson eszünkbe Isten csodálatos Gondviselése, mely akkor, ma és mindörökké ugyanaz.

„Íme, az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm.” (Ésajás 12:2)

                                                                                                      László Jenő, Kolozsvár (átdolgozta J.E.)